Sztárok

Keményen kiosztotta VV Évát Bárdos a dzsungelben

A 2014-es Celeb vagyok, ments ki innen! második szériájának lakói nehezen viselik VV Éva "uralkodását".

Az úgy volt, hogy Baukó “VV” Éva táborparancsnoki pozícióba került, és – a műsor szerkesztőitől postán kapott levél felolvasását követően – neki is látott a teendőinek. Irányított, parancsolgatott, viselkedésével pedig az őrületbe kergetett mindenkit. A műsor egyik résztvevője, Bárdos András legújabb blogbejegyzésében kendőzetlen őszinteséggel írta le véleményét a féltékenységi rohamot kapott Éváról – na és persze magáról a dzsungellétről.

“Éva ugyanis a – televíziósoktól nyilván nem véletlenül kapott – »hatalmával« egyszer csak élni kezdett. Táborvezetőként az egyiket erre küldte, a másikat arra, olyanokat mondott, hogy »kezd elfogyni a türelmem«, meg hogy »ez parancs és kész«. Bunyós Pityu pedig, mint egy bősz karhatalmista, kullogott utána. Ez van, mondta, a parancs, az parancs, végre kell hajtani.
És ezt – hittel mondta.
Álljunk meg itt egy pillanatra.
Ennek ugyanis semmi értelme. Az extrém viszonyok közt tulajdonképpen normális hangulat alakult ki az emberek közt, ami, ilyen helyzetben, sokat segít. Nyilván nekik, kettejüknek is.

Élet, biztonság nem forog kockán. Éhen nem hal senki. Mi értelme a nyugalmat kockáztatni?
Talányos.
Vagy talán nem is annyira.
Éva ugyanis fél év Való Világ után televíziós szakembernek tartja magát. Sejti, van még mit tanulnia, de meggyőződése, hogy azért már valamit ő is letett az asztalra.
És »televíziósként« gondolkodik, köztünk is.
Vagyis – gondolja ő – mindezt nem magáért teszi, hanem mindannyiunkért!
Meggyőződés hajtja. Nem logika vezeti, mintákat követ.
Márpedig otthon ezt a mintát látja maga előtt.
A főnök parancsol!
A főnök mindenható!
A főnöknek mindig igaza van!
Hát ezt próbálja megvalósítani itt is.
Ne, kedves Éva, ne!
Ez a múlt század.
Vagy egy másik földrész… Úgy értem az otthonihoz képest. Egy pillanatra úgy tűnt, így élünk majd, ez lesz a szellem.
Aztán Évát »megütötte« mindezért a társaság. 
Nem nagyon, kicsit.
De ettől még ugyanazt gondolja a világról.”

A Hír24 híradósának teljes bejegyzését ide kattintva elolvashatod.

 

Hogy blogol Bárdos András a dzsungelből? Így:
Az RTL Klub Sajtóosztályától nemrég megtudtuk, hogy a tévés minden nap a zsinórpostán keresztül juttatja ki gondolatait a stáb sajtósának, aki miután a tévés begépeli aznapi benyomásait, feltölti az RTL Klub Celeb vagyok, ments ki innen! online felületére.
 
 
 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése