Sztárok

Kiesése után kipakolt celebtársáról Pars Krisztián

Kedd este Pars Krisztián távozott a 2014-es Celeb vagyok, ments ki innen! második szériájából.

Az olimpiai bajnok kalapácsvető nem túl sokszor hallatta a hangját a dzsungelben tartózkodása alatt, sok társával (például VV Évával) ellentétben nem állt bele a konfliktusokba, inkább kerülte azokat. Esetleges mérgét és dühét társai helyett egy, a táborban található farönkön vezette le – például amikor Fekete Pákó csillag nélkül tért haza a bátorságpróbáról. “A rönkhasítás számomra feszültséglevezetés volt. Jólesett és abszolút ki is kapcsolt. Alapvetően egyébként békés természetű vagyok, szinte semmivel sem lehet kihozni a sodromból – persze ez nem jelenti azt, hogy szó nélkül hagyom a dolgokat, de nem a hangerővel szoktam megoldani a helyzeteket” – nyilatkozta a Nők Lapja Cafénak Pars Krisztián. A 2014-es Celeb vagyok, ments ki innen! második szériájának szereplőjét a kiesését követően Dél-Afrikában értük utol, kérdésünkre elárulta, hogy a dzsungellét pozitívumai mellett mi vagy inkább ki zavarta a legjobban.

A legjobb egyértelműen a bungee jumping volt, szeretem az extrém sportokat és helyzeteket. A legrosszabb – ha lehet így mondani – VV Éva és a konfliktusai voltak, vele jöttem ki a legnehezebben. Mindig a konfliktust kereste, de előfordult, hogy a feladatok alól is kibúvót keresett. Ez számomra nagyon zavaró – nemcsak benne, minden emberben.” A megbántott olimpikontól azt is megtudtam, hogy – a hírekkel ellentétben – nem a műsor alatt szokott rá a dohányzásra. “Remélem, hogy akik eddig kedveltek, azokat nem befolyásolja az, hogy dohányzom-e vagy sem” – zárta szavait Krisztián, aki biztos benne, hogy celebtársaival a jövőben is tartani fogják a kapcsolatot.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top