Sztárok

Lakást vett a Londonban meggazdagodott VV Fecó

Gyári munkásként dolgozik Londonban a Való Világ egykori szereplője, VV Fecó. Kint egy év alatt annyit keresett, hogy máris lakást vásárolt.

VV Fecó azt remélte, a Való Világban szerzett ismeretség révén jobb életet teremthet családjának. Terve azonban nem jött be, sőt romlott a helyzet, a valóságshow után még munkahelyére sem vették vissza. Úgy döntött, Londonban próbál szerencsét, ahol sikerrel járt. Fecó ugyanis olyan jó munkahelyet talált magának, hogy a napokban a félretett pénzéből Pécsett egy pár milliós panellakást vásárolt, de inkább csak befektetési céllal, nem tervezi, hogy hazaköltözik – írja a Bors.

“Szörnyű és elkeserítő, hogy külföldön kellett szerencsét próbálnunk, mert tudtam, ha itthon maradunk, ugyanolyan elszomorító életünk lesz, mint volt. Nem láttam esélyt arra, hogy kitörjünk a szegénységből. Minden követ megmozgattam, hogy Londonban el tudjak helyezkedni egy chipgyárban. Heti hat napot dolgozom, rengeteget túlórázom, jól keresek. Olyan dolgokat is megvehetek a családomnak, amikről korábban csak álmodtunk! De nem élünk nagy lábon, sikerült félretennem pénzt. Annyit, hogy elég legyen egy pár milliós lakásra. Pécs külvárosában egy kétszobás panelt vettem” – mondta el a Borsnak VV Fecó.

Lakást vett a Londonban meggazdagodott VV Fecó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top