Sztárok

VV7: VV Vikinek komoly szerepe lesz a műsorban

Szerencsés szériája van VV Aureliónak és VV Vikinek, a VV6 két egykori játékosának ugyanis bizalmat szavazott az RTL Klub, így mindketten szerepet kaptak a reality hetedik évadában.

VV Aurelio műsorvezetőként, míg VV Viki szerkesztőként veszi majd ki a részét a munkából. Szerdán mi is ott voltunk a reality sajtótájékoztatóján, ahol kiderült a nyílt titok, vagyis hogy idén nem a Csobot Adél VV Béci páros vezeti majd váltásban a VV7 háttérműsorát, a BeleValóVilágot, hanem VV Aurelio és VV Éva.

A sajtótájékoztató után a kollégákkal körbejártuk a villát, a konyhában pedig ismerős arc fogadott minket: a 6. széria egyik játékosa, VV Viki. Néhány perccel később megtudtam, hogy Viki sok egykori játékossal ellentétben nem “pofavizitre” érkezett. “A ValóVilág után bizalmat szavazott nekem a csatorna, néhány hónapig dolgozhattam az X-Faktorban, majd jött a Celeb vagyok, ments ki innen! háttérműsora, a Celeb vagyok, beszéljük meg!, ahol már komolyabb feladatokat láttam el. Egy társammal közösen raktuk össze az adást, mi írtuk az adásmenetet is” – nyilatkozta a Nők Lapja Cafénak a VV Zsoltot szájra puszival köszöntő Viki, majd rátért arra, hogy pontosan milyen feladatokat fog ellátni a reality hetedik szériájában.

VV7: VV Vikinek komoly szerepe lesz a műsorban

“Szerkesztői feladatokat fogok végezni, mindent, ami ebbe a feladatkörbe beletartozik például olyan játékokat találok ki, amik felrázzák a villa életét és a játékosokat. Mivel a tavalyi szériában én magam is szerepeltem, így rettentő jó ötleteim vannak” – mondta iróniával a hangjában. Az Istenes Bence miatt szőkére váltó lány végezetül azt is elmondta, hogy az egyetemi tanulmányait jelenleg szünetelteti, nyáron viszont elvégzett egy, a “média világáról szóló” tanfolyamot. “Úgy tűnik, hogy a VV-nek tényleg vannak igazi nyertesei, büszke vagyok rá, hogy részt vehetek egy ilyen volumenű produkcióban.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top