Sztárok

Keserves az évad az X-Faktor mentorainak

Rémálommá vált az X-Faktor Little G számára. Ismét abba a helyzetbe került, hogy két mentoráltjának kellett párbajban megmérkőznie.

Akik eddig bundára gyanakodtak, most már egészen biztosan komoly összegben is fogadnának: megrendezett a kiesők sorrendje az X-Faktorban. Pedig ahogy fogynak a versenyzők, úgy nő az esély arra, ami immár harmadik adásban fordult elő: ismét egy mentor két mentoráltjának kellett párbajoznia egymással. Ráadásul újra Little G lett az áldozat, így az ő számára az eredményhirdetés most már igazi rémálomnak bizonyult.

Horányi Juli és Jonathan közül Szikora Róbert Jonathant, Tóth Gabi Julit küldte volna haza. Alföldi Róbert hosszas méltatás után Jonathant nevezte meg kiesőként. Az értékelés végére maradt a páros mentorának véleménye. Little G elmondta, nagyon sokat jelent neki, hogy megismerhette és barátainak tudhatja őket. Elmondta azt is, nagyon dühös, amiért éppen ők ketten állnak az ítéletre várva, de tiszteletben tartja a nézők szavazatát, bár reméli, hogy a jövőben a zeneiség fogja inkább befolyásolni a nézőket a szimpátia helyett. Lassan és nehezen tudott csak dönteni a mentor. Döntését elmondása alapján úgy hozta meg, hogy kit érez mentálisan erősebbnek. Így végül a versenyt Horányi Juli folytathatja tovább.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top