Sztárok

Őszintén vall eddigi életéről Fenyő Iván

Tegnap tartották Fenyő Iván könyvének sajtóbemutatóját. Az észlelések című naplót az őszinteség jellemzi, a színész nem hallgatja el hibáit sem, sőt...

A Hollywoodot is meghódító Fenyő Iván korábban csak úgy falta az életet, nőcsábászként és bulikirályként tartották számon, ám mára teljesen megváltozott – írja a Bors.

“A szórakozás már nem azt jelenti számomra, mint tíz évvel ezelőtt. Az, hogy az ember falja a nőket, nagyképű, és el van tévedve a világban, még nem zárja ki, hogy van lelke, és mély érzelmekkel bír – kezdte mondandóját a színész, aki korábban még a Borgiák című világhírű sorozatban is szerepet kapott. – Vállalom, hogy hülye voltam, és a mai napig sokszor az is vagyok, de látom magam, és igyekszem ezeket kijavítani…  Partikra egyáltalán nem járok, és alkoholt sem iszom. Korábban többek közt a magány elől menekültem a nőkhöz, ma már gyakran úgy érzem, jobb egyedül. Sokszor csupán azért kapaszkodtam egy nőbe, hogy simogasson, hogy elfogadjon, hogy bizonyítsa, milyen király férfi vagyok, persze ez mind tudat alatt…”

A könyv egyszerű naplónak indult, önterápia volt a színész számára egy nehéz időszakban. Azért adta ki, mert úgy érzi, másoknak is segíthet , ha tabuk nélkül beszél a hibáiról.

Őszintén vall eddigi életéről Fenyő Iván

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top