Szabadidő

Osvárt Andrea nagyokat sikít a hollywoodi karrierért

Osvárt Andrea egy földrengéses amerikai mozi, az Utórengés főszerepével került közelebb ahhoz, hogy ő legyen az a magyar színész, aki komoly karriert fut be Hollywoodban. Voltak már páran, akik megpróbálták.

Osvárt Andrea nagyokat sikít a hollywoodi karrierértAz úttörő: Dobó Kata

A hazai áttörés (A miniszter félrelép) után némi Andy Vajná-s hátszéllel Dobó Kata az ezredforduló környékén – a magyar színészek közül elsőként – egy időre áttette a székhelyét Los Angelesbe, ahol jó darabig a kapcsolatait építgette és fáradhatatlanul castingokra járt. Ennek eredményeképp apró szerepet kapott Robert De Niro oldalán a 15 perc hírnév című thrillerben, és a Rollerball című megaprodukcióban is láthattuk, ami talán kinyithatott volna bizonyos kapukat, ha a film nem bukik oltári nagyot a mozikban. Ezután Kata még játszott Dolph Lundgrenes-akciófilmben (Túlélésből jeles), CSI-epizódban, Steven Seagal direkt DVD-re gyártott marhaságában (A professzor) és az Elemi ösztön 2.-ben is, de mivel mégsem sikerült egyről a kettőre jutnia, újra Magyarországra tette a székhelyét.
Jövőkép:
Mivel Kata leginkább az anyaságára és az itthoni karrierjére koncentrál, ezért inkább azt tartjuk elképzelhetőnek, hogy néhány hazánkban forgó külföldi produkcióban még szerepet kaphat, de ha a nagy áttörés eddig nem történt meg, így negyven környékén (sajnos Hollywood kegyetlen) már nem nagyon fog.

Osvárt Andrea nagyokat sikít a hollywoodi karrierértA nagy ígéret: Fenyő Iván

Neki aztán tényleg egy paraszthajszálon múlott. Sam Mendes (Amerikai szépség) kifejezetten egy magyar katona szerepére keresett magyar színészt a Bőrnyakúak című öbölháborús mozihoz, Fenyő pedig vett minden akadályt – a nyelvieket is –, és mindent egy lapra feltéve bezsebelte a forgatókönyv szerint még fontosnak tűnő, emlékezetes mellékszerepet egy Oscarokra is esélyes produkcióban. Nem rajta múlt, hogy amikor a rendezőnek feltűnt, hogy túl hosszú a filmje, a főszál helyett inkább a színesítőként szolgáló magyar katona jeleneteit kurtította meg, így lényegében a Bőrnyakúakban Fenyő Iván szerepe majdhogynem statisztaszereppé redukálódott. Ilyen a szomorú hollywoodi valóság.
Jövőkép:
Fenyő Iván a hollywoodi forgatás okozta médiafigyelmet ügyesen használta ki arra, hogy itthon sztárstátuszt építsen ki magának. Úgy tűnik, a sivatagi háborús kaland elvette a kedvét a külföldi forgatásoktól, és már csak hazánkban forgó nemzetközi produkciókat (például pilóta volt az utolsó Die Hard-filmben) vállal.

Németországban sztár: Marozsán Erika

Marozsán Erika karrierje sokban hasonlít Osvárt Andreáéhoz. Meglehetősen korán áttette a székhelyét egy másik országba – az ő esetében Németországba –, ahol a Szomorú vasárnapnak köszönhetően sikert sikerre halmozott. Majdnem minden évben forgat egy-két német nyelvű filmet, olykor idehaza is próbálkozik (Az ajtó, A kaland, Terápia…), viszont szeretné magát kipróbálni Hollywoodban is, de erre még csak kisebb produkciókban (például a Styria című horrorban vagy az Ivory című drámában) kapott lehetőséget. Legnagyobb filmje A szerelem bősége volt Morgan Freeman és Greg Kinnear főszereplésével, de a film sajnos megbukott a mozikban.

Osvárt Andrea nagyokat sikít a hollywoodi karrierért

Jövőkép:
A németországi sztárstátusz már biztosított, idehaza is folyton várják a munkák, de arra sajnos nem vennénk mérget, hogy Hollywoodban még komoly esélye lenne.

Osvárt Andrea nagyokat sikít a hollywoodi karrierértAz egzotikus szépség: Gryllus Dorka

A Berlinale filmfesztivál Shooting Star nevű, fiatal színészeket a nemzetközi filmszakma nagyjainak bemutató programjába már számos magyar színész bejutott, ám senkinek sem sikerült mindezt annyira kihasználni, mint Gryllus Dorkának. Gryllus német tévéfilmekben próbálkozott először a kétezres évek elején, és ahogy egyre több ajánlatot kapott német és osztrák produkcióktól, úgy tette át a székhelyét fokozatosan Németországba. A rendezők főképp az egzotikus szépséget látták meg benne, ezért meglehetősen sok kelet-európai prostituáltat kellett alakítania, de még ebből is jól tudott kijönni. Ma már főképp Németországban dolgozik, de az ottani munkái közül sajnos csak néhányat – Irina Palm, Soul Kitchen, A csontember – láthattunk a hazai mozikban.
Jövőkép:
Dorka alig tartott szünetet gyermeke megszületése után, és buzgón dolgozott egy német tévésorozaton. Várhatóan a jövőben is helytáll majd a német, az osztrák és a magyar filmekben is.

A nagy esélyes: Bordán Lili

Bordán Lili igazi kivételnek számít, hiszen bár számon tartjuk őt magyar színésznőként, ő már kint született és az első munkái is inkább az Egyesült Államokhoz köthetők. Ugyan apróbb szerepekben magyar filmekben – Kolorádó Kid, Egy bolond százat csinál – is feltűnt, Lilinek mindez csak afféle kirándulás volt, hiszen az ő fő terepét mindig is az angol nyelvű filmpiac jelentette. Eddig főképp tévésorozatok (A folyó, Battlestar Galactica: Blood & Chrome) és másodvonalbeli filmek (A Love Affair of Sorts, Cherry…) találták meg, de nem lesz ez mindig így.

Osvárt Andrea nagyokat sikít a hollywoodi karrierért

Jövőkép:
Jelenleg is három angol nyelvű filmje van készülőben, és Lili alig múlt még harminc, úgyhogy bőven lesz még ideje és lehetősége a nagy áttöréshez. Mi szorítunk.

Külföldön is sebezhető: Tóth Orsi

Tóth Orsi karrierje leginkább azért mondható különlegesnek, mert ő különösebben sosem törekedett a nemzetközi karrierre. Mundruczó Kornél kedvenc színésznőjeként viszont olyan filmekben (pl. Delta) fordult meg, melyeket többet között a cannes-i filmfesztiválon is bemutattak, és több országban is mozikba kerültek, így szép lassan sok embernek feltűnt ez a nagyon törékeny, érzékeny, sebezhetőséget sugárzó, különleges arcú színésznő. 2009 óta játszott már holland, román, német és francia filmben is, ráadásul többnyire főszerepeket és fontos mellékszerepeket.

Osvárt Andrea nagyokat sikít a hollywoodi karrierért

Jövőkép:
Orsit különlegessége miatt az európai művészfilmrendezők még sokáig keresni fogják, de mivel nem egy sztáralkat – nem is szeretne az lenni –, ezért valószínűleg megmarad ezen a számára már ismert, biztos talajon.

Osvárt Andrea nagyokat sikít a hollywoodi karrierértA sármos akcióhős: Kamarás Iván

Kamarás 2008-ban egy nagyobbacska szerepet kapott a hazánkban forgatott Hellboy 2.: Az aranyhadseregben, és úgy fest, ez terelte új utakra a karrierjét. Mivel a magyar filmek terén nagyjából elérte, ami elérhető, ezért fogta magát, és meg sem állt Los Angelesig, ahol tanult, castingokra járt és szép lassan elérte, hogy a Direct to DVD-s akciók/sci-fik/horrorok terepén egyre ismertebb névvé váljon. Időnként hazarepül forgatni, ha egy-egy amerikai produkcióhoz (Die Hard V., Z világháború, Válaszcsapás...) hívják, de ma már az Egyesült Államok számít a fő terepének.
Jövőkép:
Az olyan produkciókkal, mint az Outpost: Rise of the Spetsnaz vagy a 100 Degrees Below Zero nem igazán fog óriási rajongótáborra szert tenni, és Oscar bácsi is távol marad, viszont folyamatosan dolgozik a B-iparban, és Magyarországról indulva már ez is elismerendő teljesítmény.

Az olasz díva: Osvárt Andrea

Andrea nem sokkal az ezredforduló után költözött ki Olaszországba, és eleinte pusztán csinos díszítőelem volt a macsó olasz színészek oldalán, viszont ahogy tanulta a szakmát, úgy kezdték egyre komolyabban venni. Néhány hollywoodi produkcióban (Kettős játszma, Casablanca) is vendégszerepelt, de a szakmai/kritikai áttörést a Maternity Blues című 2011-es olasz dráma hozta el neki, amiben egy saját gyerekével végző édesanyát alakított. Andrea egy szakítás után fogta magát, és áttette a székhelyét Hollywoodba, ahol nyelvet tanult, órákat vett, míg végül megkapta A szállító című sorozat női főszerepét, most pedig tetézi a dolgot azzal, hogy a 2010-es chilei földrengést horrorisztikusan feldolgozó Utórengésben kapott abszolút főszerepet. Ráadásul úgy, hogy a film többi női szereplőjével ellentétben neki még vetkőznie sem kellett, sőt Craig Ferguson meghívta őt az esti talkshow-jába dumálni, pedig nála többnyire igazi világsztárok szoktak megfordulni.

Osvárt Andrea nagyokat sikít a hollywoodi karrierért

Jövőkép:
Egyelőre még nincs arról döntés, lesz-e második évada A szállító szériának, és újabb hollywoodi ajánlatról sem érkezett hír, viszont Andrea nemrég fejezte be az Anita B. című filmet Olaszországban. Ebből még bármi lehet.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése