nlc.hu
Sztárok
VV7: megvolt az első szex a villában

VV7: megvolt az első szex a villában

Alig másfél hetet kellett várni az első szexre a Való Világ hetedik szériájában. Fanni és Dennis estek egymásnak a kamerák előtt a nyugiszobában.

A két lakó már környékezte egymást néhány napja. Bókok és cirógatások is utaltak a kölcsönös vonzalomra.. Fanni és Edina hétfői beszélgetéséből pedig az is kiderült, hogy Fanninak már nagyon hiányoznak a testi örömök – írja a Blikk.

A lány a nyugiszobába invitálta Dennist egy könnyed csevegésre, amit más is követett. “Simogattam a testét, ami egyre jobban felizgatott. A vágy teljesem eluralkodott rajtam, olyan formás feneke van, és a bőre is nagyon hamvas. Kirázott a hideg tőle. Főleg, ahogy éreztem, hogy ő is egyre jobban begerjed. Mondta, hogy hagyjuk abba, de nem tudtuk visszafogni magunkat. Elképesztő élmény volt vele lenni – lelkendezett a fiú és azt is hozzátette: – Fanniban több van,  mint egy szexkapcsolat…”

“Össze vagyok zavarodva, azt hittem, hogy bele vagyok zúgva Dennisbe. De ez csak a vadászösztön volt. Annyira levitte az exem az önbizalmam, hogy most arra vágyom, hogy próbálgassam magam… Nem érzem magam ribancnak, ez már nagyon érett köztünk, elkerülhetetlen volt. Bánnám, ha én esnék ki, és nem töltöttem volna vele az éjszakát” – mondta el Fanni, akire már VV Maci is rágerjedt.

A Való Világ 7. beköltözőshowról készült galériánkat itt nézheted meg:

Megnézem
Összes kép (1)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top