nlc.hu
Sztárok
Merész kijelentést tett Bochkor Gábor

Merész kijelentést tett Bochkor Gábor

A Music FM műsorában azzal a pillanattal foglalkoztak, amikor a nő elárulja párjának: szülői örömök elé néznek. Ez a téma ösztönözte vallomásra Bochkor Gábort.

A műsorvezető elismerte, 2006-ban sokkolta a hír, hogy gyermeke lesz. “Amikor Andi elmondta, hogy terhes, épp egy kád vízben feküdtem. Annyira ledöbbentem, hogy elsüllyedtem a habok között” – árulta el az Önindító hallgatóinak Bochkor Gábor, aki kezdetben nem örült a hírnek, hogy apa lesz – áll a Borsban.

A kezdeti döbbenete érthető volt, hiszen amikor Andival összejöttek, úgy tudták, nem lehet gyermekük. A pozitív terhességi teszten kívül azonban más meglepetés is érte a rádióst az első hónapokban. “Boldogan újságoltam neki a hírt, hogy kislányunk lesz. Mire csalódottan annyit mondott, ő azt hitte, csak fiút tud gyártani” – árulta el a Kasza! show-ban Várkonyi Andrea, aki nemrég ünnepelte 40. születésnapját..

Bocsi szerint nem csak a szépről kell beszélni. Igenis boncolgatni kell a kényesebb témá­kat is. A műsorvezető egyébként imádja kislányát, Nórit, aki már iskolás.

Bochkor Gáborról készült képgalériánkat itt nézheted meg:

Megnézem
Összes kép (1)

:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top