Don Juan helyett odaadó férj?
A legendák szerint Mozart a Don Giovanni operájának címszereplőjét, a szívrablót, a nőcsábászt saját magáról mintázta. Ez azonban valószínűleg csak pletyka volt, hiszen feleségének, családjának írt levelei alapján biztosan tudni, hogy imádta Constanzét. Ő jelentett számára mindent és mindenkit: a feleséget, a legjobb barátot, a bizalmasát, a támogatóját, gyermekeinek édesanyját, háztartásának vezetőjét, a biztonságot és a szerelmet.
Kapcsolatuk erősségét bizonyítja az is, hogy az együtt töltött évtized alatt jócskán meg kellett küzdeniük a támadásokkal, azzal, hogy szüleik nem nézték jó szemmel a házasságukat, a folytonos anyagi gondokról és egészségügyi problémákról nem is beszélve. Constanze házasságuk kilenc éve alatt hat gyermeket szült, akik közül csak kettő érte meg a felnőttkort. A sok terhesség, a fizikális és idegi kimerültség miatt többször is kezeltette magát fürdővárosokban, míg Mozartnak – megküzdve szerelme hiányával – alkotnia kellett, méghozzá tökéleteset. Akadály tehát volt bőven, de ők ketten együtt jó párosnak bizonyultak.
“Constanze, második énem”
Mozart először Constanze nővérének udvarolt, sikertelenül. Leendő feleségét csak évekkel később vette észre a Weber családban, amikor albérlőként lakott náluk, és bár jócskán nem első látásra, de egy életre szóló szerelem lett ebből a találkozásból. Eleinte ugyan tagadta ezt, és apját így nyugtatgatta: “Szerelmes igazán nem vagyok. Bolondozom, tréfálkozom vele, ha úgy hozza a sors. Ha mindenkit elvettem volna, akivel életemben már bolondoztam, legalább 200 feleségemnek kellene lenni.” Egy idő után azonban úgy tűnt, sokkal több ez már, mint bolondozás.
Mozart apjának írt leveléből kitűnik, hogy a művész úgy gondolta: Constanze szereti őt, és ő viszontszereti a nőt. Elismeréssel gondolt jövendőbelijére, és a legjobb választásnak tartotta őt. “Nem csúnya, de a legkevésbé sem szép. Nem szellemes, de elég józan észjárású, hogy asszonyi és anyai kötelességeit el tudja majd látni. Nem él-hal a fényűzésért; hozzászokott, hogy rosszul öltözködjék, bár szívesen öltözne csinosan és tisztán. Ért a háztartáshoz, a világ legjobb szíve az övé – szeretem őt, s ő szívből szeret engem: mondja hát, kívánhatnék-e jobb asszonyt magamnak?” Feleségével folytatott levelezéséből is tiszta érzelem árad, minden megszólítása már-már csöpögősnek, mégis őszintének tűnik: “Drága jó asszonykám”, “Szívemből szeretett kicsi feleségem”.
A rosszízű mendemondákra, miszerint Constanze egyáltalán nem illett Mozarthoz, a zeneszerző apja, Leopold is bőven rásegített, ő ugyanis soha nem szerette a menyét, és olyan nőnek állította be a nyilvánosság előtt, mint aki buta volt, rosszindulatú, Mozartot kihasználta és könnyelmű életre csábította. A fennmaradt, hiteles írásos emlékek nyomán azonban inkább olyan kép bontakozik ki Constanzéról, aki bár való igaz, hogy nem teljesen értette meg férje művészetének lényegét, mégis odaadóan támogatta őt törekvéseiben, munkájában.
Boldogság kicsit másképp
Mozart körül zsibongtak a nők, akadt néhány egészen jó parti is, de a fiatal zeneszerzőt bosszantotta, hogy az apja intelmei szerint a szívügyek helyett a társadalmi ranglétrán való előbbre jutást kellene figyelembe vennie. Ezért Mozart végül már könyörgött neki, hogy adja áldását a választottjára: “Drága Constanzám nélkül nem lehetek boldog és megelégedett, az Ön megelégedése nélkül csak félig lehetnék az – tegyen tehát teljesen boldoggá, kedves jó atyám, kérem erre!” A fiataloknak nemcsak a Mozart családdal, hanem a leendő ara anyjával is meg kellett küzdeniük, aki csak akkor nyugodott meg a zeneszerző szándékai felől, amikor írásbeli kötelezvényt adott arról, hogy valóban nemcsak a szelet csapja a lányának, hanem komoly szándékai vannak vele kapcsolatban.
A két fiatal végül nem várta meg az atyai áldást. Az esküvői előkészületek rendkívül feszült hangulatban teltek, hiszen Mozart ekkor írta a Szöktetés a szerájból című operáját, amelynek bemutatója csúszott a tervezetthez képest, de végül győzött az elhatározás, és a fiatalok egymáséi lehettek. Constanze pedig mindent megtett, hogy elbűvölje férje rokonságát, de hiába volt minden igyekezet, a Mozart család egyre inkább elhidegült az ifjú pártól. Wolfgang viszont annál inkább szerette feleségét, minél inkább elutasította őt a családja.
Az örökös harc a rokonokkal, a hat gyermekkel való terhesség és szülés, az állandó pénzhiány azonban felőrölte Constanzét, így időről időre kezelésre szorult. Nehezítette a helyzetet az is, hogy Mozart soha nem rejtette véka alá negatív véleményét zenésztársairól, ezért a legtöbb esetben nem vívott ki magának rokonszenvet a művészvilágban. Az egyetlen biztonságérzetet az az egymás iránt érzett odaadó szeretet jelentette mindkettőjük számára, amely végigkísérte a házasságukat.
Rejtélyes halál, különös temetés
Hogy Mozart végül pontosan miben halt meg, az a mai napig nem tisztázott. A korabeli leírások alapján ma már úgy azonosítják betegségét, mint valamilyen fertőzést. A zeneszerző azonban arra gyanakodott, hogy valaki megmérgezte őt, méghozzá szakmai vetélytársa, Salieri. Ezt az elképzelést erősítette az is, hogy Mozart közvetlenül a halála előtti napokban írta meg a Requiemet, amelyet egy titokzatos látogató rendelt meg tőle. A környezete szerint azért kérték tőle ezt a művet, hogy tudta nélkül saját gyászmiséjét komponáltassák meg vele.
Halála mellett a temetése is érdekesen zajlott. A családból senki nem kísérte el utolsó útjára a zeneszerzőt, sőt, még Constanze sem vett részt a temetésen. Hogy miért nem, csak találgatni lehet: sokan úgy vélik, hogy képtelen volt feldolgozni férje elvesztését. 18 évvel később ment csak el a temetőbe, hogy megkeresse Mozart sírhelyét, de már nem találta meg.
Források:
www.schubert.org
Gedeon Tibor: Mozart bécsi levelei
