Súlyos terhet cipel a ValóVilág 7. Fannija. A 21 éves lány a Vasárnapi Blikknek a beköltözés előtt elárulta: a szerelme terrorban tartotta, és rendszeresen megverte, a Dennisszel ágyba bújó Fanni pedig azt gondolta: megérdemelte a pofonokat, ütéseket.
“Januárban jött el az a pont, amikor már nem bírtam tovább, és úgy döntöttem, elhagyom. De addig többször is kezet emelt rám. Ő volt életem első szerelme, két éven át tartott a kapcsolatunk. Eleinte nagyon boldog voltam mellette, de aztán elkezdődött ez a rémálom. (…) Tényleg azt hittem, hogy megérdemlem, amit kapok. Mert azt mondta, én provokáltam ki. De aztán egyre sűrűbbek lettek az incidensek. Az apró tockosok, pofonok után már ököllel is megütött. A rendőrségre soha nem mentem” – árulta el a szolifüggő villalakó, aki csak akkor döntött a szakítás mellett, amikor kiderült, hogy párja megcsalta.