nlc.hu
Sztárok
Két nappal az X-Faktorból való kiesés után bejutott a Dalba a Spoon

Két nappal az X-Faktorból való kiesés után bejutott a Dalba a Spoon

A Spoon csak három hónapja robbant be a köztudatba, ám máris nagy hírnévre tettek szert, többek között azzal, hogy pár nappal x-faktoros kiesésük után bejelentették: a Dal című MTVA-s versenyben folytatják tovább.

Történelmet írhat a fiatal fiúbanda, a Spoon. A srácok ugyanis azt követően, hogy távoztak az X-Faktorból, két nappal később már egy másik zenés verseny indulói között voltak.

A hirtelen váltás kapcsán megkerestük az RTL Klubot és az MTVA-t is, hisz a kereskedelmi csatornához élő szerződés köti a fiúkat, a Dal 2014-es versenyszabályzata szerint viszont “a szerzők pályázatuk beadásával kijelentik, hogy más érvényes szerződésük nem gátolja őket az MTVA-val és a Magyar Televízióval való folyamatos együttműködésben, illetve szerződéskötésben”. A csatorna elmondta, az ő részükről rendben van a fiúk “átigazolása”. “A versenyzők szerződésével kapcsolatban, ahogy eddig, most sem adunk felvilágosítást. A Dal című műsorba elengedtük a Spoont” – nyilatkozta megkeresésünkre az RTL Klub sajtóosztálya. Az MTVA-nak ez pedig elég volt.

Egyeletlen felvétel elég volt A Dalba jutáshoz a Spoonnak

Ennél azonban még érdekesebb, hogy mivel a Spoonnak sem albuma nem jelent még meg és rádióban sem játszották korábban a dalaikat, mégis hogy feleltek meg annak a – szintén a tavalyi versenyszabályzatba foglalt – kikötésnek, mely szerint “csak olyan előadó(k) nevezhet(nek), aki(k)nek korábban már jelent meg albuma vagy rádiófelvétele, illetve kiadóval kötött érvényes lemezszerződése és/vagy menedzsmentháttere van”. Az MTVA sajtóosztálya elárulta, idén változtattak a kikötéseken. “Az idei pályázati felhívásban ez szerepel: csak olyan énekes vagy együttes (a továbbiakban előadó) nevezhet, akiknek korábban már jelent meg zenei albuma vagy országosan játszott rádió-, illetve televíziófelvétele, és rendelkezik lemezkiadóval és/vagy hivatásos zenei menedzserrel kötött szerződéssel. A Spoon együttes többször szerepelt az X-Faktor című tévéműsorban, így van országos zenei tévészereplésük.”

Ennek kapcsán utánanéztünk mégis, mikor tűnt fel először az X-Faktor adásaiban a négy fiú. A Dalra ugyanis a jelentkezést október elsején hirdették meg, ekkor tehát a Spoonnak már kellett országos szerepléssel rendelkeznie. Azonban október elsejéig a fiúbanda még csak egyszer volt látható a tehetségkutatóban: amikor – még csak jelentkezőkként – énekeltek a szeptember 6-ai válogatáson, ahol két percben bemutatták, mit tudnak. Ezt követően egy hónappal később kerültek újra képernyőre, tehát október 5-én, amikor a táborból jelentkeztek. A bemutatkozó fellépésük az X-Faktor mentorainak elég volt, így az MTVA számára sem feltétlenül kellett ennél több ahhoz, hogy beválogassák őket a Dal versenyzői, többek között Tóth Vera, Wolf Kati, Antal Timi és Éliás Gyula Jr. közé. Utóbbit megkerestük, mit szól ahhoz, hogy egy tehetségkutatóban éppen feltűnt csapat is bejutott a versenybe. “Persze bennem is felmerült, mikor volt idejük a fiúknak elkészíteni a dalukat, de nem kizárt, hogy ennyire termékenyek. Nekem egyébként tetszenek, és egyetértek velük abban, hogy az ember minél több helyen mutassa meg magát” – nyilatkozta a Nők Lapja Cafénak Éliás Jr.

A videóban megnézheted a fiúk első szereplését, amellyel nemcsak az X-Faktorba, de a Dalba is beénekelték magukat:

Gábor Zsazsa lánya nem is érti, miért tartják még életben édesanyját. Részletek itt!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top