Sztárok

Meglett az eredmény: ő az X-Faktor idei győztese

Hivatalosan is vége az idei X-Faktornak. És kiderült, ki lett a verseny nyertese.

Az X-Faktor ma este igazán belehúzott: nagyszabású show, régen hallott és kedvenc számok, karácsonyi dalok és vendégek váltották egymást a műsor alatt. Az este során pedig meglepően gyorsan el is érkezett az a pont, amikor kiderült, hogy ki az, akinek a három finalista közül a bronzérem jutott. A kieső Benji lett, aki tehát idén a legjobb hangú férfiénekes címet is megkaphatta. Az X-Faktorok magyarországi történetében először fordult elő, hogy a műsorban végül két lány mérhette össze tehetségét a fődíjért.

Alig ocsúdott fel Horányi Juli és Tóth Andi az örömből, hogy továbbjutottak, máris folytatniuk kellett az előadást, teljesen stílusosnak bizonyult, hogy Andi a Show Must Go On című Queen-dalt énekelte el, miközben a nevét kántálta a nézőtér, a zsűri pedig állva tapsolt. El is sírta magát a lány a szám után, miközben elcsukló hangon megköszönte mindenkinek az eddigi segítséget. Végső párbajként ezt követően a két versenyző ugyanazt a számot, a győztes dalát énekelte el. A meghatottságtól a dal utolsó sorait már könnyek közt és elcsukló hangon énekelte Tóth Andi. Horányi Juli pedig a zsűrit hatotta meg produkciójával. A mentorok szemlátomást komoly bajban lettek volna, ha ezúttal nekik kell választaniuk, kit illessen meg a főnyeremény.

Meglett az eredmény: ő az X-Faktor idei győztese

Szerencséjükre nem is nekik kellett dönteniük, hanem a nézőknek. Ők pedig úgy határoztak, hogy az idei X-Faktor győztese Tóth Andi legyen. Andi így a magyarországi X-Faktor eddigi legfiatalabb győztese és egyúttal az első olyan nyertes lett, aki a lányok kategóriájában indul. “Nem hiszem el” – ismételgette, miután megölelgette Szikora Robit és családját. “Köszönöm az embereknek, akik szavaztak rám. És köszönöm a tanárnőmnek és Robinak, aki nélkül nem lehetnék itt. És köszönöm a szüleimnek és a lehetőséget az X-Faktornak. Nagyon szépen köszönöm”  zokogott a nyertes.

A befejezés legmegindítóbb pillanata egyébként az volt, amikor mentora a levegőbe emelte versenyzőjét, anyukája pedig egy zsebkendőt nyomott a kezébe, hogy letörölhesse örömkönnyeit. Gratulálunk mi is Andinak. Egészen biztos, hogy sokat fogunk még hallani róla. Ahogyan várhatóan Horányi Juliról is, aki szintén gyönyörűen menetelt az ezüstéremig.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top