Sztárok

Ő Jennifer Aniston magyar hasonmása

Nemcsak a Jóbarátok sztárja hisz a hosszú jegyességben, a volt x-faktoros, Antal Timi is úgy véli, nem kell elsietni az esküvőt. Az énekesnő kezét nyáron kérte meg szerelme, és Timi elárulta nekünk, mikor szeretne oltár elé állni.

Antal Timi még csupán 21 éves, de már megtalálta az igazit. A lányt, akit 2012-ben ismert meg a közönség az X-faktorban, nyáron, a Szigeten kérte feleségül a párja. Ám a menyasszonynak esze ágában sincs túl gyorsan kimondani az igent.

“Nem futunk még előre, nem kapkodunk el semmit. Nagyjából két-három év múlva kerül majd sor az esküvőre. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem vagyunk biztosak a dogunkban, csak nem szeretnénk semmit elsietni. Erdélyben, ahonnan származom, az a szokás, hogy a párok legalább egy évig jegyben járnak. A lánykérés az egyik legszebb dolog volt az életemben, és azóta is nagyon boldog vagyok” – mondta nekünk szerelme jelenlétében Timi.

Az énekesnő azt is elárulta, hogy a gyerekvállalással nem szeretne sokat várni. “Arra vágyom, hogy fiatal anyuka legyek, úgy tervezem, négy-öt év múlva fogok szülni. Így látom most az elkövetkező éveket” – foglalta össze magánéleti terveit a Nők Lapja Cafénak Timi, aki többéves jegyben járással bátran indulhat a magyar Jennifer Aniston címért.

Egykori X-faktoros lány lehet a magyar Jennifer Aniston

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top