nlc.hu
Sztárok
Húsz év után újabb sztárpár jelentette be a válását

Húsz év után újabb sztárpár jelentette be a válását

19 évnyi házasság után vasárnap jelentette be az akcióvígjátékok sztárja, Chris Rock, hogy feleségével elválnak útjaik.

Karácsony után néhány nappal hivatalos közleményben jelentette be Chris Rock felesége, Malaak, hogy majd húszévnyi házasság után elválik a színésztől. “Sokáig próbáltuk rendbe hozni a házasságunkat, végül mégis egyetlen megoldásként a válás maradt. Habár ez hatalmas változás lesz a családunk életében, továbbra is a gyerekeink állnak az életünk középpontjában, mindent úgy és aszerint teszünk, hogy ők ne sérüljenek” – nyilatkozta a 45 éves asszony.

Húsz év után újabb sztárpár jelentette be a válását

Chris Rock ügyvédje a Hello magazinnak megerősítette a válás tényét. “Chris Rock beadta a válókeresetet. Ez magánügy, Chris nyugalmat és megértést kér, amíg Malaakkal rendezik a dolgaikat” – tette hozzá Robert S. Cohen.

Chris Rock és Malaak 1996-ban házasodott össze, és közel húszéves házasságuk alatt két lányuk született, Lola Simone 12, Zahra Savannah 10 éves.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top