Győzike már volt rapper, showman, egyébként pedig mindig történik valami körülötte, amire felkapja az ember a fejét. Ha más nem, akkor például egy újabb plasztika. Az viszont idáig nem szerepelt a palettán, hogy bölcselkedésre adja a fejét.
Nos, 2015-ben, úgy tűnik, új fejezetet nyitott ő is. Közösségi oldalán ugyanis nem csupán elmélkedős hangulatban van, de erős a gyanúnk, hogy Coelho gondolatai mellett hamarosan az ő bölcsességei is szárnyra kelnek minimum pár tucat megosztással.
“Olyan emberré kell válnod , aki élvezni tudja azt az utat, ami a siker felé vezet. Nagyon fontos, hogy tudd, ki vagy, mi az alapod, honnan jöttél, és merre tartasz!” – írta például tegnap este.
“A boldogság olyan, mint a gazdagság, irigységet vonz magával…
Lesznek olyanok, akik majd nem Veled akarnak örülni, hanem helyetted. Akik vágynak majd a mosolyodra, az érzéseidre, és ahelyett, hogy megteremtenék maguknak, a Tiéden csámcsognak, azt gondolva, hogy Te ezt nem érdemled, de ők igen!
Bárhol jársz, egy gondolat erejéig jusson eszedbe, a boldogságodat senki miatt nem szabad visszafognod, de a bölcs ember azért felismeri, hol és mikor okosabb az áradozó szavak helyett, egy kicsit inkább csendben maradni…” – osztotta meg valamivel korábban.
Az eddigi kedvencünk pedig egyúttal a legfrissebb, méghozzá fotó formájában: