nlc.hu
Sztárok
Kulcsár Edina: a szépség egyszer elmúlik

Kulcsár Edina: a szépség egyszer elmúlik

Kulcsár Edina már kislányként tudta: egyszer szépségkirálynő lesz, és erre tudatosan készült is. A Miss World világversenyen elért második helyezése teljesen felforgatta az életét, kíváncsiak voltunk, miként éli meg, hogy valóra vált gyerekkori álma.

Hamarosan ismét útra kel Kulcsár Edina, hiszen első udvarhölgyként számos jótékonysági meghívásnak kell eleget tennie. “Még én sem tudom pontosan, meddig leszek itthon, bármelyik pillanatban szólhatnak, hogy indulnom kell. Sok olyan helyre fogok eljutni, ahol nehéz sorsú emberekkel találkozom majd. Már itthon is jótékonykodtam, és tudom, hogy bármennyire is megrázza az embert mások sorsa, mikor ott vagy, és segítesz, nem omlasz össze, hanem minden energiáddal arra koncentrálsz, hogy valami jót, pozitívot adj – mondta Edina, aki addig is minden itthon töltött percet igyekszik kiélvezni.

Megnézem
Összes kép (1)

“Bevallom, mindig ilyen életre vágytam. Nem vagyok az a típus, aki képes lenne egy irodában ülni, a gép előtt egész nap, szükségem van a változatosságra, ezért nagyon élvezek mindent, ami most történik velem. Bár szeretnék majd az énekléssel is foglalkozni, tudom, hogy erre a jövőben is lesz lehetőségem, most, az elkövetkező egy évben arra koncentrálok, hogy megalapozzam a karrierem a szépségiparban, hiszen a szépség egyszer elmúlik” – vallotta meg őszintén Edina. Szerencsére olyan párt talált magának, akivel nagyon tudatosan készülnek a jövőre. “Az, hogy most megváltozott az életem, nem zavarja meg a szerelmünket, az estéket együtt töltjük, de tisztában vagyunk vele, hogy a mostani időszak arra van, hogy a jövőnket megalapozzuk” – mondta el határozottan a Nők Lapja Cafénak Európa Szépe.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top