Sztárok

A Dal 2015 – rájuk lehet szavazni az első elődöntőben

Szombaton elstartol a Dal 2015, hogy aztán heteken át szavazgassunk arról, ki képviselje hazánkat az eurovíziós dalfesztiválon Bécsben. Nézzük az első tíz elődöntős produkcióját.

Antal Timi – Woke Up This Way
Az egykori X-faktoros daláról érdemes tudni, hogy a zene és a szöveg egykori mentorának, Malek Miklósnak, és Dimitri Ehrlichnek köszönhető.

Bogi – World of Violence
Vigyázat, ebben az évben két Bogi is versenyez. Az egyik Dallos Bogi (We All), a másik Csemer Boglárka Boggie (Parfüm).

Karmapolis – Time Is Now
Ha “2015-kompatibilis” dalt, akarunk küldeni az Eurovízióra, akkor a Karmapolisra érdemes szavazni. Ugyanakkor nem vagyunk biztosak benne, hogy annyira egyedi ez a dal.

Magyar Bori – Lead Me to Heaven
Bármi is lesz a végeredmény, biztosra vesszük, hogy ez a dal nagy kedvenc lesz a rádióhallgatóknál.

MDC – Maniac
Fiúbanda, akik szerepeltek az X-Faktorban, de mi már nem tudjuk, melyik évadban.

Passed – Mesmerize
Azért lesz még abból probléma, ha az emberek kérik a dalt a kívánságműsorban, és megpróbálják kimondani a szám címét.

Szűcs Gabi – Úgysem felejtesz el
Szűcs Gabi, az egykori Cotton Club Singers tagja visszatér a 2015-ös Dalban.

Tóth Vera – Gyémánt
Az egyik legerősebb dal lehet ebben a tízes listában, bár a fórumokon sokszor kapja meg Vera, hogy miért nem angolul énekelte fel a dalt. Legyünk őszinték, ha angolul énekelte volna fel, akkor meg az lenne a baj.

Farkas-Jenser Balázs – Liar
Szerkesztőségünkben nagy vita alakult ki arról, hogy Balázs a Megasztár, vagy a Voice című műsorban tűnt fel. Segítünk: a Megasztárban volt negyedik.

Szakács Gergő – Ősz utca
Egy újabb tehetségkutatós. Szakács Gergő az X-Faktorban volt döntős, még 18 éves korában.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top