Sofía Vergara eredetileg fogorvosnak készült, de amikor a strandon felfedezte egy modellügynök, úgy döntött, hogy a szépségipart választja. Húszas évei végéig fürdőruhás fotózásokból élt, de hamar beleszeretett a színészkedésbe is. A tévénézők 17 éves korában láthatták először egy üdítőreklámban, később pedig szappanoperákban és televíziós vetélkedők házigazdájaként bontogatta szárnyait. A világsikert Gloria Delgado Prichett szerepe hozta meg 2009-ben.
A Modern családban hitelesen alakított anyaszerep sem áll távol a 42 éves sztártól. A valóságban Sofíának van egy 22 éves fia, Manolo, aki az első házasságából született. Az elsietett frigy három évig tartott a 18 éves fiatalok között. Sofia elmondása szerint azonban máig jó kapcsolatban van egykori férjével.
Vergara élete a családi drámáktól és az egészségügyi problémáktól sem volt mentes. 1996-ban legidősebb bátyját, Rafaelt megölték egy emberrablás során Bogotában, a gyilkos személyére soha nem derült fény. A történtek miatt 1998-ban az egész család áttelepült az Egyesült Államokba, ahol Vergara megalapozta televíziós karrierjét, azonban négy év múlva pajzsmirigyrákot diagnosztizáltak nála az orvosok. Számos műtét és sugárkezelés után a színésznő mára teljesen tünetmentes.
Sofía becsült vagyona meghaladja a 37 millió dollárt, így tavaly a Forbes magazin őt választotta a világ 32. legbefolyásosabb nőjének. Ráadásul Vergara 3. alkalommal nyerte el a legjobban fizetett televíziós színész címet, maga mögé utasítva ezzel olyan sztárokat, mint Ashton Kutcher vagy az Így jártam anyátokkal Robinja, Cobie Smulders.
A színésznőt tavaly karácsonykor Hawaiin jegyezte el szintén sorozatsztár barátja, Joe Manganiello egy 50 000 dolláros gyémántgyűrűvel.