Sztárok

Koronája visszaadására készül Kulcsár Edina

Nyáron került fel a Miss World Hungary koronája Kulcsár Edina fejére, aki azóta már a világverseny első udvarhölgyének járó fejdíszt is magáénak tudhatja. A szépség hamarosan azonban kénytelen lesz búcsút inteni első szerzeményének, amire lélekben már most készül.

Fél éve már, hogy korona került Katona Gitta, Van Den Bosch Sydney és Kulcsár Edina fejére, Magyarország szépeit már csak hónapok választják el attól, hogy átadják koronáikat a következő szépségeknek. “Kezdem felkészíteni a lelkemet arra, hogy megváljak a koronámtól. Gyorsan telik az idő, már mindjárt itt a nyár!” – kezdte nevetve Edina, aki amíg teheti, a szépségiparban szeretne maradni. “Még semmi konkrétumot nem tudok mondani a jövővel kapcsolatban, az biztos, hogy a modellkedést szeretném folytatni, de szívesen tanulnék is” – tudtuk meg a szépségtől, akitől a média világa sem áll távol.

Edina, aki jelenleg Európa legszebb lánya is, tisztában van azzal, hogy a lehetőségeket maximálisan ki kell használni és mindig előre gondolkodik. “Az elkövetkező egy évben arra koncentrálok, hogy megalapozzam a karrierem, hiszen a szépség egyszer elmúlik” nyilatkozta korábban a Nők Lapja Cafénak.

A szépségkirálynő cuki gyerekkori fotóiért pedig kattints ide!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top