
Adrienn, az énekesnő
Adrienn, az Éden Hotel 2015 indulása előtt elárulta magáról, hogy ő bizony énekesnő. Annyira komoly karrierje van, hogy már külföldön, hajón is énekelt. Ez azonban a hazai tehetségkutatóknak nem volt elég. A 24 éves lány először 2011-ben Csillag Születikben próbálkozott, mutatjuk:
Mikor pedig ez nem jött be neki, két évvel később ismét mikrofont ragadott, ezúttal az X-Faktorban csillogtatta meg tehetségét. Ez utóbbiban egészen a táborig vitte, ahonnan aztán nem jutott tovább.
A két csalódás után végül még egy műfajban kipróbálta magát, mielőtt végre megkapta élete lehetőségét az Éden Hotelben: Adrienn 2014-ben a Shopping Királynőkben vonult a kifutón.

Apolka, a szépség
A 21 éves Apolka is már többször megpróbálta megvalósítani minden valóságshow-hős álmát: elhelyezkedni a médiában. Apolka 2013-ban még a kifutón képzelte el a jövőjét, így a Szépségkirálynőbe jelentkezett. Az első rostán ugyan átment, de a táborból kiesett.

Másodszorra már a hangjával próbált képernyőre kerülni, és jelentkezett a Rising Starba, ahonnan azonban a castingnál sem jutott tovább. Nem is csoda, hogy az egykor modellkarrierrel szemező lány végül az Éden Hotelben látta meg a lehetőséget, amiben az első rész alapján, tökéletesen megtalálta a helyét.
