Sztárok

VV7: Dennis döntése történelmi fordulatot hozott

Ismét olyan dolog történt a VV7-ben, amilyenre még nem volt példa a korábbi évadokban. A váratlan fordulat Dennisnek köszönhető, aki nemcsak meglepő dolgot tett, de olyan arcát mutatta meg, aminek eddig a létezéséről sem tudtunk.

A ValóVilág-rajongók számára a VV7 igazi ínyencség, ennyi váratlan esemény egy rakáson még nem történt az eddigi évadokban összesen. Kedd este Dennis olyan döntést hozott, amire még nem volt példa, az indok pedig még meglepőbb. A VV7 versenyzője ugyanis felhasználta a szuperképességét, vagyis ő dönthette el, hogy kit küldjön párbajra az utolsó kiválasztáson, ő pedig úgy határozott, hogy magára köti a zöld kendőt. Ezt pedig azzal magyarázta, hogy bár Dórit látná szívesen párbajon, nem választja ki a lányt – és most figyeljetek! –, mert az nem férfias. Oké, ettől a gáláns lovagiasságtól kicsit leesett az állunk, úgy tűnik, Dennis végre elkezdett taktikázni, és az utolsó pillanatokban megpróbálja magát szimpatikussá tenni a nézők előtt. Most aztán lehet izgulni, hogy mi lesz.

VV7: Dennis döntése történelmi fordulatot hozott

Így pedig Dennis ismét egy történelminek nevezhető fordulattal gazdagította a játékot. Egyébként ő volt az, akinek a ValóVilágok történetében leggyorsabban összejött a szex is, Fannival csupán másfél hétig bírták megállni. Ám Edina és Laci szabályszegése miatt is emlékezetes marad a VV7, hiszen a játék kettes számú szerelmespárja követte el a legnagyobb hibát, letakarták a kamerát, hogy nyugodtan összebújhassanak. Meg is kapták a méltó büntetésüket, mehettek együtt párbajra, amiről Laci összetört szívvel tért vissza a villába.

Galériánkban felidézheted az érzelmekkel teli Edina–Laci párbajt:

gallery item
Megnézem
Összes kép (6)
gallery item

Edina és Laci párbaj

Fotó megosztása:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése