Sztárok

VV7: Súlyosan kiborultak a villalakók

A VV7 lakói sokkot kaptak, és eluralkodott rajtuk a pánik. Kivételesen ez nem is csoda.

Ahogyan a korábbi szériákban, a VV7-ben is elérkezett a nap, amikor már nemcsak egymást sokkolták fantasztikus értekezéseikkel vagy éppen varázslatos személyiségükkel a lakók, hanem kaptak a kiboruláshoz némi extra segítséget is. Istenes Bence és kísérője válogatott ízeltlábúakkal, hüllőkkel és egyéb állatokkal érkezett a villába, hogy megdolgoztassa a bent lakókat.

Robin még egészen jól viselte a dolgot. Többek közt mustárt, lisztet és kukacokat kapott a fejére, miközben a “Túl szexi lány” című örökbecsűt kellett énekelnie.

VV7: Súlyosan kiborultak a villalakók
Dórit valószínűleg jobban megviselte az éneklés, mint a feladat, ugyanis nem igazán tudott megbirkózni a Vén Európa című számmal. Ellenben közben viszonylag hősiesen nyúlt be a letakart dobozokba. Volt ott ízeltlábú, egér, kukac, a végén pedig meglepetésként egy plüssmedve.
VV7: Súlyosan kiborultak a villalakók
Lacinak olyan tálakba kellett beleállnia, melyek már ránézésre is undorítóak voltak. Mialatt a lábánál csótányok, bogarak, kígyók és egerek mászkáltak, közben a Santa Mariát kellett énekelnie, és biztos ami biztos, még az alsónadrágjába is öntöttek néhány vendéget.
VV7: Súlyosan kiborultak a villalakók
Dennist sem kímélték Istenes Bencéék. Egy üvegládába kellett feküdnie. Az még csak hagyján, hogy a Pocsolyába léptem című dallal kellett megbirkóznia, de ezalatt egyre méretesebb kígyókat is pakoltak rá. Ezek persze nyilván nem lehettek igazán veszélyesek, hiszen ezt a kockázatot azért a szerkesztők sem vállalnák, de a hangulat fokozása érdekében azért persze annyit instruálták Dennist, hogy mi sem lettünk volna túl nyugodtak a helyében.
VV7: Súlyosan kiborultak a villalakók
Fanninál aztán véget ért a mosolygás. A lány visítva és bömbölve fogta kezébe az állatokat, és meglepő módon még csak nem is a kígyón vagy az egereken akadt ki igazán, hanem a békákon. Annyira, hogy végül azokat nem is volt hajlandó megfogni. Pedig közben igazán lenyűgözően ismételgette a KFT együttes Afrika című slágerének nagyjából három szavát.
VV7: Súlyosan kiborultak a villalakók
Azok kedvéért pedig, akik nem elégszenek meg a képekkel, hanem az egész visítozást szeretnék kiélvezni, íme az összes pánik és a teljes káosz egyetlen videón:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése