Sztárok

Micsoda generáció! – Idén 70 éves hírességek, akik még ma is a legnagyobb csillagok

Ebben a hét hírességben nemcsak az a közös, hogy idén töltik vagy töltötték be a hetvenet, hanem az is, hogy csillaguk még most is fénylőn ragyog Hollywood egén.

Helen Mirren – Nem tagadja meg a vad éveit

Pontosabban, Dame Helen Mirren, amióta elnyerte a Brit Birodalom Rendje kitüntetést. Erre igazán büszke, és az Oscar-díjára, amit a Királynő című filmért kapott. Díjait azonban nehéz lenne itt felsorolni, hiszen a Wikipédia is külön fejezetet szánt rá. Mirren már fiatalon tudta, hogy a színészet érdekli, 20 évesen színpadon volt, és onnantól csak felfelé ívelt a pályája.

Orosz édesapja angolosította a Mironoff nevet egykor, mielőtt még megnősült. A színésznő édesanyja tősgyökeres londoni, akinek a nagyapja a királynő hentese volt egykor. Mirren magát nagyon szabad szelleműnek tartja, korábban beszélt a drogozásairól, és hogy néha bizony túlságosan elragadta magával a “bulihangulat”. A 80-as években együtt élt Liam Neesonnal, akivel máig baráti a kapcsolata. 1997-ben ment végül férjhez Taylor Hackfordhoz, akivel akkor már 11 éve együtt élt. Ez a férfi harmadik házassága, Mirrennek pedig az első. A kettőjük kapcsolatából nem született gyerek, de a színésznő szerint “mindig hiányzott belőle az anyai ösztön”, bár szereti a két mostohagyerekét.

Megnézem
Összes kép (1)

Bette Midler – A jótékonykodásban nem ismer tréfát

Sosem zavarta, ha kilóg a sorból, már az iskolában is a “legtöbbet beszélő” diák címét kapta, és kifejezetten élvezte a figyelmet. Egykor egy melegbárban kezdte az énekesi karrierjét. “Örülök, hogy a homoszexualitás elfogadásában élharcos lehetek” – mondta később. Kapott ugyan Arany Málna-jelölést is, de kiemelkedő munkássága vitathatatlan. Két Oscar-jelölése volt, háromszor kapott Grammy-díjat, négyszer Golden Globe-ot és három Emmyt, nem beszélve a Tony-díjról – hogy csak a legismertebbeket említsük.

Munkájában és magánéletében is szeret a megérzéseire hallgatni. Például miután nem vállalta el az Apácashow főszerepét, és a film hatalmas siker lett Whoopy Goldberggel, csak annyit mondott: “Ugye hogy neki találták ki a szerepet?” Hogy a magánéletéből is említsünk példát: Martin von Haselberget 1984 novemberében ismerte meg, és hat héttel később már a felesége volt. Közös kislányuk két évvel később született. A 70 éves Midler egyedül a jótékonykodásban nem ismer tréfát, több alapítványt is támogat, és saját projektje keretében az elhagyatott, elhanyagolt közösségi területeket teszi lakhatóbbá.

Megnézem
Összes kép (1)

Frida, az “ABBA-lány” – Sorra érték a tragédiák

Anni-Frid Lyngstad Norvégiában született, de mert az édesanyja egy náci katonától esett teherbe, ezért a kis Fridát “német fattyúként” bélyegezték meg. A család végül Svédországban telepedett le, de Frida anyja egy évvel később meghalt, így a kislányt a nagymamája nevelte. “Vele énekeltem át az estéket, norvég népdalokat tanított. Akkor már tudtam, hogy énekesnő akarok lenni.”
Korán, 17 évesen ment először férjhez, és ebből a házasságából két gyereke született. 1970-ben azonban elvált, és az ABBA-tag, Benny eljegyezte, bár az esküvőjükre csak később került sor, a kapcsolatuk vége felé. Az ismertségnek köszönhetően sikerült megtalálnia az édesapját is.

Miközben a szórakoztatás volt Frida életcélja, és hogy a zenéjével örömet szerezzen másoknak, ő maga számtalan tragédiát élt meg. 1999-ben meghalt a harmadik férje – akitől előkelő hercegnői címe is származik –, mindezt pedig még tragikusabbá tette, hogy Frida lánya másfél évvel korábban egy autóbalesetben életét vesztette.

Megnézem
Összes kép (1)

Goldie Hawn – Nem él házasságban, de most a legboldogabb

Magyar emigráns szülők lányaként nőtt fel, és már 24 éves korában Oscar-díjat kapott a Kaktusz virága című filmért. Soha nem vállalt több munkát, mint amennyi mellett még jutott ideje a magánéletére. Bár kétszer vált el, egyik házasságát sem bánta meg. Jelenlegi partnere Kurt Russell, akivel közösen nevelték a színésznő második házasságából született két gyerekét, Olivert és Kate Hudsont, akiket a színész ugyanolyan gyerekének tekint, mint Goldie-val közös fiukat, Wyattet.

“Ki nem állhatom, amikor álompárnak hívnak bennünket. 32 éve vagyunk együtt, de egyszerűen csak jól érezzük magunkat. Imádom, hogy most is a barátnőjének nevez, és úgy is viselkedünk egymással, mint akik csak járnak. Ettől tartós ez a kapcsolat.” A 70 éves Goldie Hawn a családja mellett aktívan kampányol az emberi jogokért és alapítványt hozott létre a fiatalok oktatására.

Megnézem
Összes kép (1)

Steve Martin – Túl volt a hatvanon, amikor először apa lett

Felsorolni sem lehet, hány filmben nyújtott már felejthetetlent alkotást. A Roxanne-ban nemcsak a főszereplő volt, de a forgatókönyvíró is, és mindkét szerepben jeleskedett. Élete során csak Golden Globe-díjra ötször jelölték. Olyan filmeket is sikerre vitt, amelyekről a megjelenés előtt azt mondták, hogy bukás lesz, hiszen egy újrafeldolgozás sosem lesz olyan siker, mint az eredeti. De a Rózsaszín párduc Clouseau felügyelőjeként még harmadszor is szeretnék visszatapsolni.

Az Államok Legjobb Humoristája, a Kennedy Center és az Oscar-díj életműdíjasa is lett.
Miközben a filmekben sokszor nagyszerű apaként jelent meg, valójában a magánéletében csak későn vált valóra ez az álma. Második felesége 2012 decemberében szülte meg a kislányukat, akiről azóta is csak ritkán láthattunk fotót. Külön érdekesség, hogy a színész annyira óvta a magánéletét, hogy sokáig mindenki azt hitte, a Szex és New York színésznőjével, Kirsten Davisszel jár, pedig a színésznő csak nagyon hasonlít Martin nejéhez.

Megnézem
Összes kép (1)

Priscilla Presley – Dallas igen, Charlie angyalai nem

Talán nem véletlenül az egyik legmeghatározóbb képviselője a korosztályának, hiszen Elvis Presley-t az első találkozáskor levette a lábáról, pedig Priscilla akkor még csak 14 volt. A már ismert zenészt nem aggasztotta a 10 év korkülönbség, és amint Priscilla elég idős lett, magához költöztette. Amikor a nőt modellkedni hívták, a férje nem engedte, mondván, az asszonynak otthon, a tűzhely mellett a helye. Később felajánlották neki a Charlie angyalai sorozat egyik főszerepét, de Priscillának nem tetszett a sorozat, viszont a Dallasra már igent mondott.

Ezután elvállalta a Csupasz pisztoly-filmekben Jane szerepét, és kis túlzással ezzel nagyjából letudtuk a filmes karrierjét. Ennek ellenére sem tűnt el. Bár még az énekes halála előtt elváltak, örökké Elvis özvegyének tekintették, és a magánélete állandó témául szolgált, ahogy plasztikai műtétei és egyetlen lányával való kapcsolata is. “Sokan kérdezik, mi a titkom, hogy még 70 felé is így nézek ki. Hát a heti három jóga, odafigyelek az étkezésemre, és sosem hagyom, hogy a hajam csapzott legyen. Nekem Hollywood adja az erőt, mert ha talpon akarok maradni, akkor energiát kell fektetnem a külsőmbe.”

Megnézem
Összes kép (1)

Rod Stewart – “Én az életet élni szeretem, nem aggódni”

Az énekes életét elnézve, csak az a csoda, hogy csupán nyolc gyereke van öt különböző nőtől. Nagykanállal falta az életet, bár 1963 óta folyamatosan volt állandó partnere, mindegyiküket csalta. “Nem tudok megtagadni magamtól semmit. Talán azért van, mert elkényeztetett gyerek voltam, mivel én voltam a legfiatalabb a családban” – mondta egy interjúban Stewart, akinek első szenvedélye a foci volt, máig rajong ezért a sportért. “Az iskolában én voltam a focicsapat kapitánya, de összességében azt mondhatom, hogy zenésznek lenni sokkal könnyebb, és még le is részegedhetek, akkor is tudok zenélni. Ez a focipályán nem menne. Mivel két dologhoz értek, a focihoz és a zenéhez, ezért nem volt kérdés, mihez kezdek az életemmel.”

Igaz, fiatalon dolgozott a családi boltban és volt újságkihordó, de később sírásóként is kipróbálta magát, bár ezt csak néhány hétig bírta. Rod Stewart idén januárban töltötte be a hetvenet, de ahogy ő mondta, a fiatal feleség és a gyermekei őt is fiatalon tartják. Amikor 2000-ben pajzsmirigyrákot diagnosztizáltak nála és meg is műtötték, nem az életéért aggódott, csupán a hangjáért. “Én az életet élni szeretem, nem aggódni. Mindennek a humoros oldalát látom” – mondta a műtétje után.

Megnézem
Összes kép (1)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top