Sztárok

VV Iza: “Krisztián fojtogatott”

VV Iza elmondta, hogy azért nem bocsát meg Krisztiánnak, mert a férfi fojtogatta és bántotta egy veszekedés alkalmával – írja a Blikk. Krisztián reagált az őt ért vádakra.

“Elegem lett abból, hogy mindenki engem néz madárnak, hogy szegény Krisztiánt sajnálják. Most elárulom, az a helyzet, hogy többször is előfordult, hogy kezet emelt rám” – mondta a Blikknek VV Iza.

Iza azt állítja, a BeleValóban volt vendég, s ezután tört ki otthon a veszekedés. “Csak mondta és mondta, megkértem, hogy hagyja abba, és ott elcsattant egy pofon a részemről. Ettől pedig annyira bedühödött, hogy elkezdett lökdösni, végigráncigált a padlón és fojtogatott is. Ezt pedig nem tudom neki elfelejteni” – tette hozzá VV Iza, és egy képet is posztolt a Facebookra:

Forrás: Facebook
Forrás: Facebook

“Csak egy kérdésem lenne: miért most tette fel ezt a képet, ha valóban kezet emeltem rá két héttel ezelőtt? Képtelenség az egész. Ráadásul ha igaz lenne, hogy fojtogattam, akkor annak nyomának kellett volna maradnia. Viszont ő azóta is fotózásokra jár, semmi nem volt a nyakán” – reagált Krisztián az őt ért vádakra.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top