Sztárok

Ez a közös Aleska Diamondban és Dukai Reginában

Nekem mindig furcsának hat, mikor az egészséges életmód jegyében az emberek gépeket vetnek be. Össze sem tudom számolni, hány infrás, rezgős, mágneses csodamasináról hallottam már, most pedig megérkezett a legújabb őrület, amit természetesen Aleska Diamond és Dukai Regina is kipróbáltak már.

Első látásra értelmezni sem tudtam, mi az a nyirokmasszázs-kezelés, ezért felhívtam a szakavatott Aleska Diamondot, akinek a Facebook-oldalán futottam bele elsőként ebbe a kezelésbe. “A terápia lényege, hogy a gép rezgéssel beindítja a nyirokcsomók működését és ez által felgyorsítja az anyagcserét, méregtelenít és salaktalanít.” Hát így, kérem szépen! A nádszálkarcsú légtornászlány fontosnak tartotta azt is kihangsúlyozni, bár még csak egyszer próbálta ki ezt az eljárást, nagyon hatékonynak érezte. Valamivel egyszerűbben lefordítva, az eddig szabad szemmel sem látható zsírszöveteit tovább olvasztotta.

A hazai sztárvilágban nem Aleska Diamond az egyetlen, aki már túl van az első nyirokmasszázs-kezelésén, a szintén zsírmentes Dukai Regina is kipróbálta. Szerencsére mindkét lány posztolt róla a közösségi oldalán, így már azzal is tisztában vagyok, hogy a kezelés elmaradhatatlan eleme egy különleges öltözék. “Mikor először befeküdtem, nagyon furcsa érzésem volt, olyan volt, mintha űrhajósruhában lennék. Nem lehetett benne mozogni, úgyhogy az első percek kellemetlenek voltak, de aztán elkezdtem élvezni” – mesélte lelkesen Aleska Diamond, akiről ilyen képek készültek zsírégetés közben:

Kisebb kutatómunka után megtudtam, ezt a fajta kezelést a szépségiparban előszeretettel nevezik “zsírevőnek” is. Valóban nagy szüksége van erre a két lánynak.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top