A balesetről röviden annyit, hogy a pár leesett az ágyról, az éjjeliszekrény pedig éppen útban volt. “Elég jó volt a hangulat. Be voltunk csiccsentve – árulta el a Blikknek Éden Melanie, aki Ádámmal együtt kiesett már a TV2 műsorából. – Előző nap szakítottunk, befejeztük a legújabb videoklipünket, és úgy gondoltuk, egy jó szexszel megünnepeljük mindezt, és egyben elbúcsúzunk egymástól. Azonban olyan hevesek voltunk, hogy leestünk az ágyról, én pedig beütöttem a fejemet. Letört a fogam, és a szám is vérzett. Eléggé fájt, de utána egy órán át nem tudtuk abbahagyni a nevetést. Ilyesmi is csak velünk fordul elő. Másnap fogorvoshoz mentem, aki ideiglenesen pótolta a hiányzó részt – mesélte Melanie, aki a szakításuk okát sem titkolta. – Múlt pénteken bent voltunk az Éden Éjjel című műsorban, ahol Ádám nem úgy viselkedett, ahogy kellett volna. Amikor például Berki Krisztián azt kérdezte, ki a legjobb csaj az Éden Hotelben, ő Mariannt mondta. Ez nem tisztességes velem szemben. Amikor nekem tették fel ezt a kérdést, őt választottam” – panaszkodott a lány, aki szerint nincs esély a békülésre.