Sztárok

Ezt a ruhát csak Cate Blanchett engedheti meg magának

Nem csicsázta túl a megjelenését Cate Blanchett, mégis lélegzetelállítóan festett a cannes-i vörös szőnyegen. Igaz, ezért a komplett Armani-divatházat megsértette.

A 46 éves színésznő az utolsó pillanatban változtatta meg a véleményét, hogy mit visel majd a cannes-i filmfesztiválon, ami igazán nem szokványos. Cate Blanchett az ösztöneire hallgatott, amikor egy Giles Decon-ruhába szeretett bele a hétvégén Párizsban. “Ezt akarom viselni, ez mesés” – mondta a barátainak a színésznő, és meg is szerezte magának az álomruhát.

Ezt a ruhát csak Cate Blanchette engedheti meg magának

A kézzel festett selyemruhához rengeteg anyagot használtak fel, és a tervező elképzelése szerint a tengert idézi a kreációja. Cate Blanchett jó érzékkel szokta megtalálni a legmegfelelőbb ruhát, ezúttal a tengerparti filmfesztiválhoz is Cannes-ban.

Ezt a ruhát csak Cate Blanchette engedheti meg magának

Kevés nő engedheti meg magának, hogy egy ilyen ruhában vonuljon végig anélkül, hogy ne azt találgatnák róla, vajon várandós-e. A 174 centis színésznőnél ez mégsem merült fel senkiben.

Ezt a ruhát csak Cate Blanchette engedheti meg magának

 Elhomályosított mindenkit a filmbemutató előtt, a kolléganője egyszerű fehér ruhájában a nyomába sem ért. Láthatóan Cate Blanchett is élvezte a figyelmet Cannes-ban, és jó érzékkel csak egy egyszerű fülbevalót választott kiegészítőnek, és a haját is feltűzte, hogy érvényesüljön a ruha.

Ezt a ruhát csak Cate Blanchette engedheti meg magának

Mindennek egyedül az Armani-divatház csapata nem örült, ők ugyanis egészen a bemutatóig azt gondolták, hogy az ő egyik kreációjukban vonul majd végig Cate Blanchett Cannes-ban.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top