nlc.hu
Sztárok
Hűtlenségi botrány: Nicole Kidman nem dühös a férjére

Hűtlenségi botrány: Nicole Kidman nem dühös a férjére

Na, erre nem számítottunk! Nicole Kidman férjét, Keith Urbant egy 21 éves énekesnővel hozták össze. A történetet fotókkal is alátámasztotta az egyik amerikai magazin.

Gyakorlatilag egy időben azzal, hogy Nicole Kidman egy interjúban ismét elmondta, mennyire hihetetlen számára a mostani boldogsága, az amerikai Star magazin címlapján Keith Urban árulása jelent meg.

A magazin biztos forrásból értesült arról, hogy feltűnően sokszor vonul vissza Keith Urban az egyik fiatal tehetséggel, a 21 éves countryénekes Kelsea Ballerinivel a turnébuszba, ahol kettesben szoktak lenni.

Hűtlenségi botrány: Nicole Kidman nem dühös a férjére

A nem túl éles képen Kelsea állítólag egy ilyen “privát buliból” távozott. A magazin úgy tudta, hogy Nicole Kidmanhez is eljutottak a fotók, ami után rögtön hívta a férjét, és dühösen rendre utasította.

Mindezt Nicole Kidman szóvivője útján “kamunak” nevezte, és közölte, hogy egyáltalán nem dühös a férjére, mert nincs miért.

A Star magazin azonban barátokra hivatkozva hajtogatja az igazát: “Mindenkinek teljesen egyértelmű, hogy Kelsea belebolondult Keith-be. Addig járt Keith nyakára, ameddig az be nem adta a derekát.”

Hűtlenségi botrány: Nicole Kidman nem dühös a férjére

Állítólag a találkozókat Keith Urban is elismerte a feleségének, de az ominózus telefonbeszélgetésekben váltig állította Nicole Kidmannek, hogy csak szakmai tanácsokat ad a kolléganőjének.

Az ausztrál Vogue magazinban minap megjelent interjú viszont egy valóságos mesének írja le Nicole Kidman házasságát. “Ez egy valóra vált mese, de ettől még valóságos, és ugyanúgy vannak problémáink, amelyeket viszont leküzdöttünk, mert egyetlen dolog számít: hogy együtt legyünk. Semmit nem veszünk biztosra. Hihetetlen, hogy megtaláltuk egymást.”

http://vogue.tumblr.com/post/124569643750/nicole-kidman-opens-up-for-a-rare-peek-inside-her

Korábban Sandra Bullock esetében fordult elő olyan, hogy a nyilvános szerelmi vallomással szinte egy időben kiderült: a férje csalja. Reméljük, ezúttal nem erről van szó.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top