nlc.hu
Sztárok
10 sláger a ma 50 éves Shania Twaintől

10 sláger a ma 50 éves Shania Twaintől

A Grammy-díjas, kanadai énekesnő dalait a 90-es évek végén és 2000-es évek elején unalomig ismételte a Danubius Rádió. Így bár Shania Twain nem tartozott azok közé a sztárok közé hazánkban, akit fotóról azonnal felismertünk, a dalait mégis kívülről fújjuk. Hallgasd meg a ma 50 éves Shania Twain 10 slágerét.

Shania Twain 1965-ben született Kanadában. Nagy szegénységben nőtt fel, rengeteget gitározott és énekelt otthon. Édesanyja fedezte fel, hogy tehetséges, és már tízéves kora előtt fellépett a helyi rádiókban, tévékben, közösségi házakban… Shania Twain szülei 1987-ben egy szörnyű autóbalesetben meghaltak. Ezután az akkor 21 éves Shania egyedül gondoskodott a háztartásról és a három fiatalabb testvéréről. 1993-ban ugyan megjelent az első szólóalbuma, de azt később ő maga is a “teljes sikertelenségnek” jellemezte.

Még ugyanebben az évben hozzáment Robert John Lange producerhez, akivel 2010-ig voltak házasok. Második albuma már 18 millió példányban fogyott, és Shania egy Grammy-díjat is bezsebelt. 1997-ben a harmadik albumon kapott helyet a You’re Still the One, Man! I Feel Like a Woman! is, és ezek a dalok már nem csak az Egyesült Államokban tették sikeressé, hanem világszerte is. Nem csoda, hogy újabb 5 Grammy-díjat vihetett haza. 1999-ben Shania a karrierje csúcsára jutott. Ekkor viszont bejelentette, hogy visszavonul, és férjével együtt Svájcba költöztek. Két évvel később megszületett gyermeke, Eja.

2002-ben tért vissza. Negyedik albuma ugyan csak 11 millió példányban fogyott, a Shania Up! nevű turnéja ma is az öt legnagyobb bevételt hozó turné közé tartozik. 2005-ben visszavonult, majd hat évvel később ismét visszatért, és új dalt adott ki. 2011-ben Shania Twain ismét kimondta az igent.

Shania Twain – You’re Still The One

Shania Twain – Man! I Feel Like A Woman

Shania Twain – That Don’t Impress Me Much

Shania Twain – Ka-Ching! 

Shania Twain – I’m Gonna Getcha Good! 

Shania Twain – Forever And For Always

Shania Twain – From This Moment On

Shania Twain – Any Man Of Mine

Shania Twain – When You Kiss Me

Shania Twain – You’ve Got A Way

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top