Június óta tartanak a találgatások, de a legfrissebb képeken Liam Neeson ijesztőbben fest, mint néhány hete. Szemmel láthatóan tovább fogyott, az arca egyre beesettebb, és betegesen sápadt. Miközben az egészségéért aggódnak sokan, a színész nem hajlandó többet erről a témáról beszélni.
A videóra kattintva látható, hogy a riporter hiába próbál bármit megtudni Liam Neeson egészségéről.
De a nemrégiben készült képeken még jobban látszik, milyen rémes állapotban van a színész – írják a külföldi lapok.
Közelebbről pedig egyenesen ijesztőnek nevezték Liam Neesont.
Még a júniusi állapothoz képest is rosszabbul fest, azt mondják, akik találkoztak Liam Neesonnal.

A színész akkor a szóvivőjén keresztül megköszönte az aggódó leveleket, és közölte, hogy semmi baja az egészségének. „Nem is lehetne egészségesebb” – hangzott a hivatalos közlemény augusztus elején.

Később pedig azzal magyarázták Liam Neeson drasztikus fogyását, hogy sokat dolgozik, majd a Guardiannak adott interjúban a színész elmondta: megrémíti a kora, mert 63 évesen öregnek érzi magát. „Ha az egészségem engedi, akkor még két évet szándékozom dolgozni, aztán vége” – tette hozzá.
A júniusban készült videón még egészen jól festett a színész.
A drasztikus változás jól nyomon követhető Liam Neeson elmúlt fél évében. A Ted bemutatóján, nyár elején még így nézett ki.

Néhány héttel korábban pedig még teljesen egészségesnek látszott.

Amikor januárban a fiával ment Liam Neeson szurkolni, akkor sem tűnt úgy, mintha baja lenne.

Egyesek már Patrick Swayze-féle rohamos leépülést látnak bele Liam Neeson fogyásába, mások szerint viszont könnyen lehet, hogy csak rossz a fotó, esetleg egy szerep kedvéért fogyott le. Ez utóbbira példa Matthew McConaughey ijesztő átváltozása vagy Tom Hanks drasztikus fogyása a Számkivetett forgatásán.