Sztárok

Aleska végre tényleg megmutatta párját

Már hónapok óta megy a találgatás, hogy vajon ki lehet Aleska kedvese. Most az egyik hetilapnak végre megmutatta, kit rejtegetett eddig.

Aleska a magánéletét az elmúlt időben nagyon óvta, hiszen végre úgy tűnik, révbe ért. Párja egy civil férfi, ezzel magyarázták eddig, hogy nem léptek ki a nyilvánosság elé. Aleska párja a Star magazin kamerája előtt mutatkozott be.

“Már túl sokan nyomoztak, nem akartam, hogy olyan formában jelenjen meg egy cikk, ami esetleg nem helyénvaló, vagy úgy, ahogy nem mi szerettük volna” – kezdte Aleska az NLCafénak.

“Attilának hívják, és már biztos alapokon nyugszik a kapcsolatunk, hiszen másfél éve együtt vagyunk. Ő volt az edzőm, összebarátkoztunk, és ebből alakult ki a szerelem. Végre boldog vagyok a magánéletemben, és találtam valakit, aki úgy fogad el, ahogy vagyok, a múltammal együtt, és sosem hánytorgatja fel. Mondhatom, hogy napról napra jobb ez a kapcsolat. Megvan közöttünk az összhang, minden téren, még a hobbijainkban is, ráadásul ő sem nagyon jár bulizni, és én sem szeretem a nagy hepajokat. Mindketten imádunk kirándulni és rengetegszer el is megyünk”mesélte Aleska, akinek hangján konkrétan hallani lehetett, fülig szerelmes, és valóban óriási köztük az összhang Attilával.

Aleska a közösségi oldalán is megosztotta közös fotóikat:

Star magazin 😉

Posted by Aleska Sáfrány Emese on 2015. október 2.

 Aleska most tényleg megmutatta párját

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top