Kapócs Zsóka néhány hónappal ezelőtt úgy döntött, köszöni szépen, neki most egy időre ki kell szállni a magyar közéletből – legalábbis úgy tűnt, ez a terve –, és külföldre költözik. Nyár elején még arról szóltak a hírek, hogy Amerikába megy, és ott fog tanulni, most azonban ő maga, Kapócs Zsóka osztotta meg Facebook-oldalán a nagy hírt: lakberendezőnek áll.
“Gyermekkorom óta egy valami foglalkoztatott ezen (ti. a színészeten – a szerk.) kívül, egy dolog, amiben kiteljesedhetek, leköt, és amiben, úgy érzem, igazán jó lehetek, az a lakberendezés! Nem szerettem volna elaprózni magam (mint ahogy azt sosem tettem), ezért Milánóba, a divat hazájába jöttem elsajátítani a szakmát” – írta közösségi oldalán Kapócs Zsóka.
Kapócs Zsóka természetesen azt is elárulta, hogy nem végleg hagyja ott a színházat, de most legfőbb gondolata az, hogy a lehető legprofesszionálisabb lakberendező legyen. Éppen ezért a divat fővárosába, Milánóba utazott, ahol manapság rengeteg időt tölt. Ráadásul Kapócs Zsókának sok nehézséggel is szembe kell néznie, hiszen az órákat nem magyarul, hanem természetesen angolul tartják, sőt, az olasz nyelvet is az angol segítségével tanulja.
Posted by Kapócs Zsóka on 2015. október 2.
“Nincs könnyű dolgom, hiszen angol nyelven tanulok mindent, az olasz nyelvet is, és nap mint nap rengeteg új dologgal állok szemben, amin nincs is mit csodálni, hiszen pár hónappal ezelőtt még az Operettszínház színpadán álltam. No de keményfából faragtak, és mindig szerettem a kihívásokat, megküzdök ezzel is! Küzdök, ahogy mindig is tettem, hogy elérjem a céljaimat. Nem himi-humi lakberendezőnek készülök, szeretném a legprofesszionálisabban elsajátítani a szakmát, ennek érdekében életem nagy részét mostanában Milánóban töltöm. Szeretném magamba szívni a tudást, a kultúrát, a nyelvet és nem utolsó sorban a stílust, amit mint a divat egyik világvárosa Milánó adhat. Szeretnék valami egészen frisset, szexit, új életérzést vinni a magyar lakberendezésbe, amit, remélem, imádni fogtok!” – írta rajongóinak Kapócs Zsóka.
A színésznő egyik tanfolyamáról már fotókat is megosztott, itt jachtokat kell berendezni, ráadásul megmutatta csinos barátnőjét is, aki állítólag nagyon sokat segít neki.
Genova- Yacht design! Ez az egyik tantárgyam, kötelező program! A szakadó esőt leszámítva szuper volt!
Posted by Kapócs Zsóka on 2015. október 2.