nlc.hu
Sztárok
Gesztesi Károly az utolsó pillanatban mondta le a premierjét

Gesztesi Károly az utolsó pillanatban mondta le a premierjét

Gesztesi Károly beteget jelentett, méghozzá négy nappal a Grease című musical premierje előtt. Hujber Ferenc ugrik be helyette.

Gesztesi Károly sorra mondja le színházi és televíziós szerepeit. A Grease című musical premierje előtt négy nappal jelentett beteget. Az előadás producere azt közölte a Borssal, hogy a színész szivárványhártya-gyulladást kapott. “Ennek következtében romlott a mű­vész úr látása. Vince Fontaine szerepe in­tenzív jelenlétet és sok mozgást igényel a színpadon, ezért a premiert ilyen egészségi állapotban sajnos nem tudja elvállalni. Mindannyian jobbulást kívánunk neki és mihamarabbi gyógyulást!” – mondta Horváth Csaba. A szerepre Hujber Ferenc ugrik be, akivel Gesztesi Károly felépülése után kettős szereposztásban formálják majd meg a karaktert. “Hétfőn tudtam meg, hogy Karcsi beteg, s mivel a barátomról van szó és egy kiemelt produkcióról, természetesen beugrom helyette” – nyilatkozta a Hujber Ferenc.

Gesztesi Károly az utolsó pillanatban mondta le a premierjét

“Szemklinikára járok. Napok óta egyfolytában ka­pom az injekciót a bal szemembe, ami tiszta vér. Egy kivételével minden munkát lemondtam, a Grease-t leginkább azért, mert miközben Vastag Csabiék az előadás során lent sétálgatnak a színpadon, nekem lépcsőkön kell felettük ugrálnom, és nem tudok, mert a szemproblémám miatt kiesik egy fél tér. Annak idején a Nemzeti Színházban volt már ilyen betegségem, akkor is főszerepet kellett játszani. Az orvosok azt mondják, hogy két-három hét alatt felépülök”mondta el Gesztesi Károly, aki cáfolja, hogy az alkohol miatt lennének problémái. “Mindenkinek a magánügye, hogy mikor mennyit iszik. Az alkohol jó dolog, de mindig tudni kell a mértéket. Nagyon szeretem néha meginni a pálinkát, néha a bort, néha a sört, de a munkámat maximálisan ellátom” – reagált a Bors kérdésére a színész.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top