Kim Kardashian sógorának a halál jár a nyomában

Andersen Dávid | 2015. Október 15.
Az amerikai bulvár és a sport világát is felzaklatta a hír, hogy a Los Angeles Lakers NBA-csapattal két bajnoki címet is begyűjtő Lamar Odomot kórházba szállították, miután eszméletlenül találtak rá egy nevadai bordélyban. A sportolót azóta is lélegeztetőgépen tartják, akik pedig azt találgatják, hogy mi vezetett idáig, azoknak nem árt megismerkedniük a 35 éves kosaras tragikus életútjával.

Siker, pénz, csillogás – ez mind megadatott Lamar Odomnak, akit egykor az új Magic Johnsonként emlegettek. 1999-ben a negyedik helyen draftolták – vagyis abban az évben őt találták a negyedik legígéretesebb tehetségnek –, nyert olimpiai bronzérmet és világbajnoki aranyat, illetve sok kosaras álmaként a legendás Los Angeles Lakers színeiben – a szupersztár Kobe Bryant oldalán – két bajnoki címet és az év hatodik emberének járó elismerést is begyűjtötte. Emellett az amerikai bulvár nagyasszonyának, Kim Kardashiannek a húgát, Khloé Kardashiant vette feleségül.

Hogyan jutott idáig?

Persze a sikeres, később lezüllő sportolóknak gyakran a szemére hányják, hogy nem tudtak mit kezdeni a rengeteg, fiatalon keresett pénzzel, és elragadta őket a drogok és partik világa. Odom esetében azonban sokkal sötétebb a háttér, ami erős kontrasztban áll a kiváló kosarasként ismert sportoló életének “hollywoodi” oldalával.

Kezdjük rögtön ott, hogy apja, Joe Odom sosem volt igazán jelen a kis Lamar életében, ráadásul a férfi heroinfüggő lett, ami rányomta bélyegét a kosaras életére. Mindössze 12 éves volt, amikor édesanyja, Cathy rákban meghalt, Odomot ezért anyai nagyanyja, Mildred nevelte fel. A tragédiát a kosárpályán dolgozta fel, tehetségét pedig hamar felismerték, így a New York-i Queensből a napfényes Floridába költözött, ahol iskolai tanulmányait folytatta.

Ezután a University of Nevada csapatában folytatta, azonban már itt összeütközésbe került a törvénnyel: legalább egy alkalommal feljelentették, mert egy prostituált szolgáltatásait vette igénybe. Emiatt a University of Rhode Islanden folytatta, majd első éve után úgy döntött, megpróbál bejutni a világ legerősebb ligájába, az NBA-be.

1999-ben ez sikerült is neki, ráadásul a draft negyedik helyén került a Los Angeles Clippershez. Minden adott volt a fényes jövőhöz. 2003-ban azonban a gyerekkorában fontos szerepet játszó nagymama, Mildred meghalt. Nem biztos, hogy emiatt, de tény, hogy a fiatal sztár karrierje ezután nem sokkal megingott.

Jöttek a drogok

Mindössze néhány év után kétszer is felfüggesztették, mivel marihuána fogyasztásán kapták. Emlékezetes volt a sajtótájékoztató, amelyen könnyek között vallott színt, elismerve, hogy hibázott. Karrierje összeomlani látszott, azonban a Miami Heatnél töltött rövid idő után 2004-ben a Los Angeles Lakershez került. Itt úgy tűnt, újra rendbe jön az élete, hiszen az NBA egyik legnagyobb sztárja, Kobe Bryant mellett sikert sikerre halmoztak.

Pacsi Kobe Bryanttel a Lakers színeiben, a siker csúcsán

2006-ban újabb tragédia árnyékolta be Odom életét: korábbi házasságából született fia, Jayden hat hónapos korában hirtelen csecsemőhalál-szindróma miatt meghalt. Sokan egy életre belerokkannának egy ilyen traumába, Odom azonban sportolói karrierje segítségével igyekezett feldolgozni a gyászt: Jayden nevét felírta a pályán viselt cipőjére, majd 2009-ben és 2010-ben megnyerték a bajnokságot, egy évvel később pedig a liga legjobb cseréjének is megválasztották.

Jayden neve és a Grandma szó Odom összes cipőjén ott volt

Beházasodott a Kardashian családba

Még 2009-ben, a siker csúcsán úgy tűnt, ismét révbe ért: feleségül vette Kim Kardashian húgát, Khloét, ezzel pedig elindult a realitysztárság felé is. Megint csak úgy tűnt, végre rendeződnek a dolgok.

Unbreakable Bond (Megtörhetetlen kötelék) néven közös parfümöt is kiadtak Khloé Kardashiannel

2011-ben aztán újabb tragédia érte: egyik unokatestvérét, akivel különösen közeli viszonyt ápolt, 24 éves korában meggyilkolták. A temetésről hazafelé tartó Odomot szállító terepjáró pedig balesetet szenvedett, amelyben egy 15 éves gyerek is meghalt.

“Úgy tűnik, a halál folyamatosan a nyomomban jár” – nyilatkozta akkor a Los Angeles Timesnak. “Túl sok embert temettem már el. Amikor a gyerekemet temettük, fel sem fogtam, körülbelül másfél évvel utána kezdtem csak el rendesen meggyászolni.”

A vég kezdete

A Khloé Kardashiannel kötött házassága folyamatos rivaldafényt biztosított neki, viszont jellemzően a bulizó partiállat képében mutogatták. Persze ez annak fényében nem meglepő, hogy esetében gyakran felmerült a hűtlenség vádja, illetve sokat cikkeztek arról is, hogy Odom naponta akár 1000 dollárnyi crack kokaint is elfogyaszt. Nem sokkal ezután pedig letartóztatták, mert részegen vezetett.

A paparazzók kameráinak kereszttüzében a celebházaspár viszonya is megromlott, Kardashian pedig 2013-ban beadta a válópert. Ez nem ment zökkenőmentesen, egy paparazzi azt is megörökítette, ahogy Odom és Kardashian az utcán üvöltöznek, ami közben fizikai agresszióra is sor került, Odom ugyanis megrángatta a nála jóval alacsonyabb nőt. Ezután nem sokkal bejelentkezett egy rehabilitációs központba. A 2013–2014-es szezonra még leigazolta ugyan a New York Knicks csapata, azonban rövid úton ki is tették a szűrét, mivel nem volt olyan fizikai állapotban, ami egy NBA-csapat számára megfelelő lett volna. 

Az élet további csapásokat mért rá, idén nyáron ugyanis két közeli barátját is elvesztette, mindketten kábítószerrel kapcsolatos szövődmények miatt vesztették életüket.

A TMZ.com bulvároldal értesülései szerint Odom múlt hét végén kibérelte a nevadai Love Ranch nevű bordély VIP-lakosztályát (ebben az amerikai államban legális a prostitúció), ahol három napon át tartó féktelen bulizásba kezdett. A Love Ranch munkatársai hétfőről keddre virradó éjszaka találtak rá az eszméletlen sportolóra, akinek hab folyt a szájából. Helikopterrel akarták kórházba szállítani, azonban a 208 centiméteres kosaras nem fért be a mentőhelikopterbe, így végül mentőautóval tudták elszállítani.

A nevadai Love Ranch bordélyházban találtak rá az eszméletlen kosarasra

A CNBC amerikai hírcsatorna szerint Odom egy “herbál Viagra” nevű szexuális teljesítményfokozót fogyasztott nagy mennyiségben, de alkoholt és egyéb drogokat is találtak a szervezetében. A kórházból kiszivárgott információk szerint a sportoló stroke-ot kapott és agykárosodást szenvedett, azonban még nem állt be nála a klinikai halál állapota.

A sors fintoraként bürokratikus okok miatt a Khloé Kardashiannel kötött házasságát még nem szüntették meg, az még legalább két hónapig érvényben marad. A TMZ szerint Kardashian jelenleg is férje mellett van a kórházban, és mivel jogilag még férj-feleség viszonyban vannak, ha arra kerül a sor, neki kell meghoznia a döntést, hogy Odomot lekapcsolják-e a lélegeztetőgépről.

Dwayne Wade, a Miami Heat szupersztárja, aki 2004-ben volt Odom csapattársa és akivel azóta is szoros barátságot ápolnak, Twitterén annyit írt: “Mindenki azt kérdezi most, hogy miért és hogyan tehette, amit tett. Azonban nem látjuk az ő szemén keresztül, hogy milyen élete volt, ezért sohasem tudhatjuk majd, hogy min ment keresztül.”

További cikkek a Kardashian családról az NLCafén:

Exit mobile version