Sztárok

8 sztár, aki bármikor elmehetne profi séfnek

Akár minden nap minden étkezésüket jobbnál jobb éttermekben költhetnék el, ők valamiért mégis szeretnek a konyhapult mögé állni, és elkápráztatni a vendégeiket egy-egy finomsággal.

Gondoltad volna Bradley Cooperről, Emma Stone-ról vagy éppen Szabó Győzőről, hogy a fakanállal is kiválóan bánnak? Pedig olyan jó némelyikük, hogy akár szakmát is válthatna, és beállhatna profi séfnek.

Bradley Cooper konyhasegéd volt egy olasz étteremben

Az összeállítás apropóját Bradley Cooper szolgáltatta, aki Az ételművész című filmjében egy sztárszakácsot játszik, aki Londonban akar éttermet nyitni, és gyorsan három Michelin-csillagosra felfuttatni.

A sztár az alakításánál most nemcsak a színészi tehetségére, hanem a múltjára is támaszkodhatott. Olasz származású nagymamája mellett gyerekként rengeteget sürgölődött a konyhában, de ami még ennél is jobb alapot biztosított, hogy a színészi karrierje előtt egy görög és egy olasz étteremben is kisegítőként dolgozott a konyhában, és 2005-ben a Fox tévécsatorna egyik főzős műsorába is bedolgozott.

Emellett otthon is szeret főzni, és magát olyan fickónak tartja, aki kitalál egy kaját azokból az alapanyagokból, amiket a hűtőben talál. Ha a színészi karrierje behalna, még mindig lesz hová visszamennie.

Szabó Győző saját szusizót nyitott

Arról már a könyvének hála egy ideje tudni lehet, hogy Szabó Győző fiatalabb korában jó barátságban állt a drogokkal. Hála az égnek, ezt egy új szenvedélyre, a gasztronómiára cserélte. A Valami Amerika-filmek sztárja azonban nem csak gourmet-ként kóstolgatja az elit éttermek választékát, hanem a Belvárosi Piac felső szintjén saját helyet is nyitott a nyár folyamán, ahol meleg szusit árul ínyenceknek.

A főzés iránti vonzalmát saját bevallása szerint a sok olaszországi útja során szedte magára, a színésztársai a Katonában pedig addig-addig mondogatták neki, hogy éttermet kéne nyitnia, hogy végül hallgatott rájuk.

Blake Lively a legcsillogóbb konyhatündér

…I've finally become Italian food. #GoalsCOMPLETE #CloudyWithAChanceOfAngelHair #YepThatsAFlyOnTheCenterOfMyNose

Blake Lively (@blakelively) által közzétett fénykép,

Ryan Reynolds a földkerekség egyik legmázlistább csávója. Nem elég, hogy feleségül ment hozzá Hollywood egyik leggyönyörűbb nője, ez a nő egy igazi konyhatündér, aki saját bevallása szerint áhítattal figyelte édesanyja minden konyhai praktikáját, így sütni és főzni is mesterfokon megtanult.

Ráadásul hiszitek vagy sem, Lively nem igazán ismeri a diétázás fogalmát, és ha kell, fél tábla csokival fekszik és forró csokival ébred. A csodás alakját állítólag az aktív és sportos életmódjának köszönheti. Azt, hogy nemcsak a levegőbe beszél, az Instagramja is bizonyítja, ahová több-kevesebb rendszerességgel tölt fel kajás képeket, és olykor még híres amerikai séfekkel is összeáll főzni egy tévéműsor kedvéért.

Emma Stone egyszer majd saját pékséget akar

8 sztár, aki bármikor elmehetne profi séfnek

Emma Stone számára a főzés egyfajta terápia, és ha szorongani kezd, a legjobb módszere a saját megnyugtatására az, hogy sütni kezd valamit. Ez utóbbit annyira komolyan veszi, hogy a pasija, Andrew Garfield egy interjúban még azt is elmesélte, hogy komolyan a tervei között szerepel, hogy egyszer egy saját pékséget nyisson. Addig is megelégszik annyival, hogy az új házát Beverly Hillsen úgy rendezte be, hogy a konyhája láttán egy profi séf is csak csettintene egyet.

Matthew McConaughey nem csak megfőzi, meg is fogja

Matthew McConaughey a szíve mélyén tényleg egy texasi cowboy, aki a divatos éttermeknél jobban élvezi, ha otthon barbecuezhat a kertjében a családjával és a barátaival, vagy összedob egy jó rib-eye steaket vacsorára. McConaughey-nak a marhahús és a hal tartozik a gyengéi közé. Utóbbiért annyira odavan, hogy rendszeresen jár horgászni, és a fogásai a családi asztalra is felkerülnek.

Hegyi Barbara szakácskönyveket ír

8 sztár, aki bármikor elmehetne profi séfnek

Hegyi Barbara szinte már Stahl Judit-i karriert tudhat maga mögött. Színésznőként ismerte és szerette meg az ország, jellegzetes orgánumát bárki egy pillanat alatt fel tudja idézni, de lassacskán annyit beszélt a főzésről az ilyen-olyan interjúkban, és annyi főzős tévéműsorban vendégeskedett, sőt főzős műsort is vezetett, hogy ma már sztárszakácsként is majdnem olyan erős hírnévnek örvend, mint színésznőként.

Állítása szerint szenvedélye a főzés, és ha kell, az éjszaka közepén is nekiáll. Ha pedig kíváncsiak vagyunk az ízlésére, nem kell sokat kutatnunk, ugyanis már két szakácskönyve, az Alkalomadtán és az Abraka Babra is napvilágot látott.

Reese Witherspoon főzőleckéket vett

Love learning with these ladies! @LeslieFremar @oilandsalt @drewbarrymore @camerondiaz @gucciwestman @ladyfredriksz @LonaVigi #CIA #GT2014

Reese Witherspoon (@reesewitherspoon) által közzétett fénykép,

 

Making spinach ricotta raviolis and fresh pasta!! #CIA #GT2014

Reese Witherspoon (@reesewitherspoon) által közzétett fénykép,

Nemrég az Instagramon aratott nagy sikert egy fotó, amin Reese Witherspoon és két hasonlóan híres barátnője, Cameron Diaz és Drew Barrymore lett megörökítve, amint közösen vesznek főzőleckét egy iskolában. Persze aki követi Reese-t, az láthatja, hogy a főzés egyáltalán nem áll távol tőle, és maga is a híres déli bőséggel járó vendéglátásban hisz, amit még a szüleitől tanult el. Jó időben szinte minden hétvégén medencés bulit tart a barátainak, ahol szinte mindig ő a kajafelelős a kertben. A specialitása a jó déli sült csirke, de a csirkét minden létező formában szereti, így Magyarországon bizonyosan otthon érezné magát.

Jennifer Garner a saját kertjében termelt zöldségekből főz

8 sztár, aki bármikor elmehetne profi séfnek

Jennifer Garner egészséghez való ragaszkodása nem merül ki annyiban, hogy a bioboltban vásárol. Amit lehet, megtermeszt a saját kertjében, így biztos lehet abban, hogy a családja mindig egészségeset eszik.

Kenyeret sem a péknél vásárol, hanem saját maga süti otthon a gyerekei nagy örömére. De mit is várunk egy olyan nőtől, aki a labradorját egy sztárszakács után Martha Stewartnak nevezte el? Egy ilyen asszony mellett Ben Affleck helyében kétszer is meggondoltam volna ezt a bébiszitterdolgot…

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése