Sztárok

Aleska: vallásos cselédlány lettem a darab végére

Aleska Diamond, vagy ahogy már a színházi plakátokon is olvasható, Sáfrány Emese, túl van élete első színpadi előadásán, és köszöni szépen, ma reggel elégedetten kelt fel.

Aleska Diamond nyáron mesélt először arról, hogy végre drámai álmát is valóra válthatja, hiszen színdarabbal szerepel majd. Tegnap el is érkezett a debütálás napja, és Aleska remekül helytállt! Azok a dolgokra, amelyek számára nehezebben mentek, sokkal jobban készült, de az utóbbi időben szinte minden napját a színházi próbákkal töltötte.

A csodák akkor lesznek jelen az életedben, amint energiát szentelsz rajuk, dédelgeted őket és teszel érte. Megélni egy alom beteljesedését az maga a csoda! Pont ilyen ez a mai nap! Photo: Sallak Dora

Szerző: Aleska Sáfrány Emese2015. október 22.

“Elismerem, rettenetesen izgultam, pedig nem szoktam. Úgy érzem, elég magabiztos vagyok a legtöbb szituációban, de most a szokásosnál is nagyobb drukk volt bennem. A darab első felében, bevallom, végig rajtam volt az izgalom. A második felvonásra azonban mintha ennek nyoma sem lett volna, valami miatt rettenetesen megnyugodtam és teljesen átszellemültem. Úgy éreztem magam, mintha valóban én lettem volna az a vallásos cselédlány, Mennyei Margit, akit alakítottam, konkrétan átszellemültem” – mondta Aleska az NLCafénak.

Kezdünk …

Szerző: Aleska Sáfrány Emese2015. október 22.

Aleska természetesen egy kis támogatást is kapott, mert a második sorban a párja és családja is ott ült, ráadásul egyik legjobb barátja, Puskás Peti is a nézőtéren szorított érte.

“A párom mondta az első felvonás után, hogy olyan volt, mintha végig hunyorogtam volna. De annyira belevilágított a szembe a rengeteg fény, hogy alig láttam valamit, ráadásul nagyon koncentráltam, mert a táncos jelenetek voltak a legnehezebbek, közben pedig énekelni is kellett, ami nekem egy helyben állva is nehezebben megy”nevetett Aleska.

Az Édes Anna című darabot egyébként még novemberben és decemberben is játsszák Budapesten, majd országjáró turnéra mennek.

Köszönöm szépen mindenkedves barátomnak, ismerősömnek és természetesen a családomnak, hogy ott voltak ma életem első szí…

Szerző: Aleska Sáfrány Emese2015. október 22.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top