Mi volt az a változás, amit a legnehezebben éltél meg?
Az a legnehezebb, hogy nem láthatom a szüleimet, testvéreimet és azokat a barátokat, akik közel állnak hozzánk, a bizalmasaink. Csak ők voltak beavatva a tervünkbe, és értesülnek napi szinten az életünk alakulásáról. Nehezen váltunk meg a házunktól is, amit imádtunk, és minden olyan holminktól, amikhez emlékek kötnek. Biztos vagyok benne, hogy később hálásak lesznek a gyerekeink azért, hogy ekkora áldozatot hoztunk értük, a családunk jövőjéért.
A pozitívumok mellett vannak árnyoldalai is a külföldi életnek. Neked mi az, ami nehezebben ment? Gondolok itt arra, hogy fárasztó lehet egész nap angolul kommunikálni, arrafelé egészen más a klíma, és biztosan új napi rutint is ki kellett alakítani.
A nehezén, a hivatalba járáson az első két hónapban túlestünk. Sorban állni, várakozni itt is sokat kell, ez babával elég fárasztó, de nagyon örültünk, amikor megérkeztek a papírjaink, főleg a munkavállalási engedélyünk. Ahhoz, hogy amerikai jogsink legyen, ami egyben személyi igazolvány is, angolul le kellett tenni újra a KRESZ-vizsgát. A legjobb érzés az volt, amikor megérkezett a “narancsos” floridai rendszám a kocsinkra, akkor éreztük először úgy, hogy már nem vagyunk turisták.
A “napfényes államban” spanyolul is gyorsan meg lehet tanulni. Ezzel hogy állsz?
Sokat segít, hogy mindenki próbálja megérteni, mit akarok mondani, akkor is, ha esetleg nem jut eszembe egy-egy szó, így itt gyakrabban és bátrabban szólalok meg spanyolul. Közben csiszolom az angoltudásomat is, próbálom a helyi szlenget elsajátítani. A lányunk két hónapja kezdte az iskolát, angolul tanul, de spanyolul is átveszik vele a feladatokat, hogy mindent megértsen. Sőt, kerestek neki egy magyar tanítót, aki heti egyszer foglalkozik vele. Ez egy pluszszolgáltatás, amivel a felzárkózását segítik.
Alberto hogy érzi magát az új munkahelyén és a kubaihoz hasonló környezetben?
Három hónapja vagyunk kint, az első időszak az okmányaink beszerzéséről, iskolakezdésről, házkeresésről szólt. Most, hogy már sínen vannak a dolgaink, Alberto elkezdett állásinterjúkra járni. Otthon egy informatikai cégnél dolgozott, a spanyol mellett három nyelven beszél, angolul, magyarul és franciául, így nem féltem. Hamar talál majd jó munkát magának. Neki amúgy nehezebb volt a váltás, mert velem ellentétben nem szereti a trópusi forróságot és a tipikusan latin dolgokat. Ezért is költöztünk távol a Miamiban élő kubai közösségtől, egy csendesebb környékre.
Mirinek hogy sikerült beilleszkednie az új környezetbe? Mennyire befogadóak ott a külföldi gyerekekkel?
Az első pár nap volt nehéz, majd amikor egyre több barátja lett, elkezdett kinyílni. Most már minden nap fülig érő szájjal lép ki az iskola kapuján. Olyan osztályba jár, amelyben rengeteg a külföldi diák, főleg latin gyerekek. Örülök, hogy megtapasztalja, milyen sokféle, csodálatos kultúra létezik. Már azért megérte váltani, hogy Miranda és Matteo nyitott, toleráns, intelligens, több nyelvet beszélő gyerek legyen. A kiköltözésben persze az is motivált bennünket, hogy Albertóval éreztük, új ingerekre, másfajta gondolkodásra, környezetváltozásra, fejlődésre van szükségünk.
Biztosan boldog a rokonság, hogy közelebb vagytok. Összejártok a kubai–amerikai nagynénikkel, unokatestvérekkel?
A Miami környékén elő rokonokat már meglátogattuk, de páran távol élnek tőlünk, így velük csak telefonon tudtunk beszélni. Természetesen mindenki nagyon örül, hogy itt vagyunk, de tiszteletben tartják az európai mentalitásunkat, tudják, hogy nem járunk össze olyan gyakran másokkal, mint a kubai családok. Többnyire négyesben megyünk kirándulni, strandolni, kikapcsolódni.
A képeidet nézve az olvasóink nem győztek téged dicsérni, hogy milyen gyorsan formába hoztad magad szülés után. Láttuk a bikinis képeidet is. Kérdezték többen, hogy csináltad? Kint az új ízek mellett, hogy sikerül tartanod a súlyodat?
Az amerikai palacsintának nem tudok ellenállni, és imádom a Cinnabon fahéjas sütiket is, így sokat kell sétálnom a tengerparton. Plusz kitartóan emelgetem, cipelem a kisfiamat, aki még anyatejes baba, így a szoptatás miatt is oda kell figyelnem arra, hogy mi kerül a tányéromra. Szinte minden nap főzök, biopiacra járok, és nagyon jó minőségű, házi dolgokat vásárolok az úgynevezett farmers marketekben.
Mit láttatok eddig Amerikából? Mi az a hely, amit mindenképpen meg szeretnétek még nézni?
Miri szülinapján, október végén Orlandóba megyünk, ahol már jártunk korábban, de most négy napig Disneyland eddig még nem látott élményparkjait fedezzük fel. New Yorkba is készülünk karácsony környékén, majd jöhet Los Angeles, Las Vegas és a Grand Canyon is. Florida nagy részét már bejártuk a korábbi nyaralásainkon. Később át szeretnénk autózni az országon egészen Kanadáig, és tervezünk egy nagyobb karibi hajós utat is.
Mi volt számodra a legnagyobb újdonság Amerikában? Akár életérzésben, akár látványban…
Imádom, hogy az emberek lazák, nyitottak, barátságosak. Mindenki kedvesen mosolyog és nagyon szeretnek beszélgetni. Tudom, erre otthon rögtön rávágják, hogy ez mű-viselkedés, de én úgy gondolom, inkább ez legyen, mint a rosszindulat, a keserűség, az utálkozás, egymás folytonos bántása, piszkálása. Tetszik a védőnői és szociális védőháló is, például havonta, kéthavonta kötelezően megvizsgálják a babák fejlődését és az anyukák egészségi állapotát, cserébe a gyerek ötéves koráig ingyen jár rengeteg zöldség, gyümölcs, gyümölcslé, bébiétel, tejtermék, teljes kiőrlésű pékáru és egyéb egészséges élelmiszer. Nagyon jó dolognak tartom, hogy nem engedik el a családok kezét, és közben okosan az egészséges táplálkozás felé terelgetik őket.
Volt olyan pillanat, amikor elbizonytalanodtál, hogy jó ötlet volt-e a költözés?
Otthon mindenünk megvolt, gyönyörű családi ház, biztos munkahely, jól éltünk, de egyre több dolog zavart bennünket az országban, leginkább a nyomasztó közhangulat, az erősödő gyűlölködés és acsarkodás. Már jó ideje úgy éreztük, nem jó irányba mennek a dolgok, elfogyott a levegő körülöttünk, tovább kell lépnünk. Már 11 évvel ezelőtt, amikor úgy döntöttünk, hogy összeházasodunk, tudtuk, hogy nem Magyarországon fogjuk leélni az életünket. Csak azt nem gondoltuk, hogy két gyerekkel vesszük majd rá magunkat a költözésre.
Neked hogy megy az ismerkedés, beilleszkedés? Magyarokban minden bizonnyal él egy olyan kép, hogy az amerikai nők élete olyan, mint amit a Született feleségekben láttunk. Sütik, receptek cserélése és egymás segítése… Tapasztaltál hasonlót, ahol éltek?
A környékünk éppen olyan szép, rendezett, kisvárosias, mint a Született feleségekben látott. A szomszédolásnál viszont még nem tartunk. Előbb egy jó kis felújítás, bútorozás vár ránk. Ráadásul a házunk mellett befektettünk egy lakásba is, amit kiadunk albérletbe. Ezt szintén most festetjük, csinosítgatjuk az új lakóknak. Ha ezeken túl vagyunk, mehetünk bemutatkozni a szomszédoknak. Biztos, hogy finom sütivel a kezünkben kopogunk majd be hozzájuk.
Láthatunk, hallhatunk-e még téged magyar tévében, rádióban?
22 évig dolgoztam a médiában, hajnali rádiózás, napközbeni forgatások, konferálások, majd esti élő tévéműsorok. Nagyon vágytam már pihenésre, és arra, hogy csak a családomnak élhessek. Most élvezem a nyugalmat, de ez nem jelenti azt, hogy teljesen felhagytam az otthoni dolgaimmal, hiszen amit tudok – ilyen a gondozásomban eddig megjelent kilenc könyv is –, azt innen irányítok. Vannak forgatási terveim is, mégpedig azokkal a magyarokkal, akik Floridában lettek sikeresek.
