nlc.hu
Sztárok
Konyhafőnök: Tibor kudarcát nézhetjük

Konyhafőnök: Tibor kudarcát nézhetjük

Tibor harmadszorra kapott lehetőséget, hogy konyhafőnökként bizonyítson. Már előre látta, hogy ennek ma nem lesz jó vége.

A döntőbe jutás előtt a versenyzőknek két csapatra osztva egy belvárosi szálloda konyháján kell bizonyítaniuk a vacsora elkészítésével. Mindenkin óriási a nyomás, hiszen a jobban teljesítő csapat egyenes ágon jut a Konyhafőnök döntőjébe.

Az aktuális konyhafőnököket ezúttal is sorsolással választják ki. Tibornak – aki harmadik alkalommal bizonyíthat a versenyben – azonban nem kedvez a szerencse, hiszen pechére ő vezetheti a kék csapatot az első feladat során.

Konyhafőnök: Tibor kudarcát nézhetjük

 “Nem szerettem volna ma konyhafőnök lenni, ez egy olyan felelősség, amit az ember ilyenkor nem biztos, hogy szívesen magára vállal. Vagy a mennyországba kerül, vagy a pokolba. Nem szerettem volna ezt a felelősséget” – árulta el Tibor, akinek irányítása alatt egy ponton széthullani látszott a csapat.

Konyhafőnök: Tibor kudarcát nézhetjük

“Ahogy haladt az idő, egyre elkeseredettebb voltam… Levettem a sapkám, mert ott éreztem, hogy kudarcot vallottam” – mondta Tibor a feladat kapcsán. Hogy végül sikerült-e teljesítenie a kék csapatnak a feladatot és kik azok, akik a döntőbe jutnak, kiderül a mai Konyhafőnökből.

Konyhafőnök: Tibor kudarcát nézhetjük

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top