Sztárok

További merényletekre kell készülni Európában

Még több merényletre kell készülni Európában, mert a terroristák számára is világos, a kontinens nem elég felkészült, hogy elhárítsa a támadásokat – mondta Gyarmati István biztonságpolitikai szakértő vasárnap reggel az M1 aktuális csatorna műsorában.

A szakértő szerint nehéz azt megjósolni, hogy pontosan hol csapnak le legközelebb a terroristák, de biztosan próbálkozni fognak. A párizsi merényletek kapcsán megjegyezte: bár sokan a francia titkosszolgálat kudarcának tartják a történteket, valójában nem lehet minden ilyen eseményt kivédeni, hiszen “az elhárításnak mindig szerencséje kell hogy legyen, a terroristáknak pedig csak egyszer”.

Beszélt arról is, hogy a Közel-Keleten folyó háborúkra leginkább a vallásháború fogalom használható, és alapvetően az iszlám vallás különböző felekezetei között zajlik már évszázadok óta, bár az utóbbi években kiéleződött.  Hozzátette, hogy ennek egyik jellegzetessége, amikor a vallás nevében, de politikai célok elérése érdekében harcolnak egymás ellen a felek, miközben a fanatikus tömeget mozgósítják. Szerinte a fentiek alapján hiba a nyugati államok nyakába varrni azon eseményeket, amelyeknek ők is elszenvedői.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top