Sztárok

Lilu: Ez az egyik legszívbemarkolóbb történetem

Már az első rész is bizonyította, hogy rengetegen keresnek választ a múlt kérdéseire, és a Keresem a családom az utolsó lehetőség számukra.

Azt már tudjuk, hogy nem ciki könnyezni a tévé előtt, amikor a Keresem a családomat nézzük. Ezúttal is fordulatos lesz a műsor.

Az időpont 1977, a helyszín Moszkva. A Vörös téren randevúzgatott egymással két egyetemista, Csilla és Anatolij. A nagy szerelemből házasság lett, a házasságból pedig egy kislány született, Krisztina. Azonban Krisztina Magyarországon, az édesapja nélkül nőtt fel. 22 éve nem látta és semmit nem tud édesapjáról, még azt se, hogy egyáltalán életben van-e.

Lilu: Ez az egyik legszívbemarkolóbb történetem

“Anyu kiment Moszkvába tanulni, a textilipari mérnöki szakra. Annyit tudok, hogy az egyetemen ismerkedtek meg apuval, Tolikkal… Én Magyarországon születtem, anyu nem volt hajlandó kint szülni, nem volt elégedett az akkori egészségügyi helyzettel kint. Anyu mindenképp azt tervezte, hogy a tanulmányai befejeztével Magyarországra visszajön, és itt folytatja az életet. Első körben úgy tudom, ebbe Tolik is beleegyezett, ez volt a közös terv. Amikor megvalósításra került a sor, akkor mindig jöttek a kifogások. Szerintem ez lehetett az egyik fő probléma kettőjük között, hogy akkor most hol” – árulta el Ljubimov Krisztina, aki nem érti, édesapja miért viselkedett így vele az elmúlt 22 évben. “Nem tudom, mi lehet az oka annak, hogy így viselkedett, szerintem nem lehet mentsége” – mesélte Krisztina, aki most édesapjától szeretné megtudni a választ.

Lilu: Ez az egyik legszívbemarkolóbb történetem

A Keresem a családom kedd esti adásában többek között az ő története elevenedik meg, amely a műsorvezető, Lilu számára is emlékezetes.

Love my job❤#vaszilijblazsennij #redsquare #findmyfamilyneverstops

Szerző: Lilu2015. szeptember 18.

“A Keresem a családom egyik legszívbemarkolóbb története Krisztináé, akit az elmúlt évek fájdalmai megkeményítettek ugyan, ám adott még egy esélyt az édesapjának, hogy helyrehozzon mindent. Törékeny dolog ez, hiszen az édesapja évekig nem érdeklődött felőle. Most pedig itt egy esély, hogy az édesapa lerombolja azokat a falakat – ha egyáltalán le lehet rombolni –, amelyet Krisztina maga köré húzott az elmúlt években. Nehéz néhány találkozással egy ilyen helyzetet helyrehozni” – tette hozzá Lilu, aki a műsor során légvonalban 37 380 kilométert utazott, hogy az első perctől kezdve végigkövethesse például Krisztina és édesapja történetének alakulását, melyet kedden este láthatnak a nézők az RTL Klubon.

#findmyfamilyneverstops #lovemoscow

Szerző: Lilu2015. szeptember 19.

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top