Sztárok

Kínos helyzetben a Keresem a családom: nem mondtak igazat a testvérek?

A Bors nekiment a Keresem a családom című műsornak a a 40 éve elszakított testvérek története miatt.

A 40 éve egymástól elszakított testvérpár már korábban egymásra talált, nem a Keresem a családom című műsor segítségével – írja a Bors. A lap azt állítja, hogy a Dél-Afrikában élő Bernadett és a Tatabányán óvónőként dolgozó Edina már korábban egymásra találtak, évek óta tartották a kapcsolatot a műsor előtt is.

“Ahogy a műsor készítői, úgy én sem állítottam soha, hogy nem tudtam Bernadettről, én azt mondtam a műsorban is, hogy negyven éve nem találkoztam a testvéremmel. Tehát itt semmi olyasmi nem volt, hogy én nem tudok róla semmit, vagy nincs háttér-információm” – mondta Edina.

“Én úgy tudom, hogy bejelölték egymást az interneten, erről szólt is Edina, a valódi kapcsolat azonban a mi segítségünkkel jött létre, hiszen előtte csak gyermekkorukban találkoztak” – mondta Máté Krisztina, a műsor producere. 

Kínos helyzetben a Keresem a családom: nem igaz a testvérek egymásra találása

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése