Sztárok

Charlie Sheentől rettegnek a lányai – bíróságon az ügy

Eddig teljes mellszélességgel kiállt Charlie Sheen mellett az exe, Denise Richards. Most viszont már a lányok testi épsége a tét, és bíróság előtt harcol az egykori pár.

Azt, hogy Charlie Sheen hányszor került már bajba az elmúlt években, megszámolni is nehéz.  Eddig azonban egyetlen emberre mindenben számíthatott: ő nem más, mint Denise Richards, aki a botrányos válásuk ellenére is állította, hogy élete szerelme Sheen.

Az egykori házasok most mégis a bíróságon vannak, mert a színésznő állítása szerint őt és a két közös gyereküket is rendszeresen fenyegeti Sheen és agresszív üzenetek küld nekik.

Charlie Sheentől rettegnek a lányai - bíróságon az ügy

A Page Six beszámolójából annyi derült ki, hogy a helyzet egy ideje tarthatatlanná vált. “A lányok egyértelműen szeretik az apjukat, de nem érzik magukat biztonságban mellette. Az ilyen dolgok nem múlnak el egyik napról a másikra, és nem akarnak az apjukkal maradni, ha nincs más velük.”

Richards jelenleg 1,2 millió dollárra pereli a volt férjét, miután kilakoltatta őket a házukból, és mert gyalázkodó és agresszív üzenetekkel bombázza őket – tudta meg a TMZ a bírósági dokumentumokból.

Mindeközben az 50 éves Charlie Sheen azt állítja, hogy a volt felesége távol tartja tőle a lányaikat, és csak felügyelettel  találkozhat velük. Az egész hercehurcáról pedig Sheennek megvan a véleménye, amit nem félt kifejezni. Bár sokan azt mondják, az a bejegyzés is csak provokáció, és a színésznek semmi köze az oldalhoz sem.

Simple Math

Charlie Sheen (@charliesheen) által közzétett fénykép,

Az egykori házasok közötti vita azután kezdődött, amikor Sheen a házához közeli ingatlant megvette, és a lányai nevére íratta, majd megkérte a volt feleségét, hogy költözzenek oda. Ezután zaklatni kezdte őket, kiszámíthatatlanul és agresszívan viselkedett, mígnem a kilakoltatta a családját a házból.

Charlie Sheentől rettegnek a lányai - bíróságon az ügy

“Különböző minősíthetetlen jelzőkkel illette a gyerekeit és a volt feleségét, halálosan megfenyegette őket. Egyik alkalommal közölte a gyerekivel, hogy a karácsonyi ajándékaikat a hajléktalanoknak adja, mert az ilyen gyerekek nem érdemelnek mást” – derült ki a periratokból. Lola lányának pedig ezt az üzentet külte: “Boldog karácsonyt a s…fej anyátokkal. Az apátok egy igazi rocksztárzseni. Anyátok pedig egy igazi görény!”

Sammel, a nagyobbik lányával pedig kiabált és “elb..ott disznó ribancnak” nevezte, miután hozzátette, hogy őt és az anyjukat is megöli. A pereskedés azért indult, mert Richards a költözés költségeit követelte Sheentől.

Richards nem akart a volt férje közelébe költözni, de amikor Charlie Sheen betegsége miatt azt mondta, hogy szeretne minél több időt tölteni a gyerekeivel, a színésznő beadta a derekát. 

Most viszont Sheen ügyvédje azzal érvelt, hogy a színész volt felesége csakis pénzt akar róluk legombolni, ezért hurcolta bíróság elé a volt férjét, és ebbe belerángatta a közös gyerekeiket is.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top