nlc.hu
Sztárok
Minden, amit tudni szeretnél a harmadik Bridget Jones filmről, de nem volt kitől megkérdezned

Minden, amit tudni szeretnél a harmadik Bridget Jones filmről, de nem volt kitől megkérdezned

Senki sem tudja, ki Bridget Jones gyermekének apja a harmadik Bridget Jones filmben. Az új film ugyanis meglepő módon nem Helen Fielding harmadik Bridget Jones könyvén alapul, hanem egy önálló forgatókönyvből készült, amin maga az író is dolgozott. Mit kell tudni a Bridget Jones filmszéria harmadik részéről?

Utoljára 2004-ben láthattunk új Bridget Jones filmet a mozikban, azonban a Mindjárt megőrülök alcímre hallgató rész eléggé megosztotta a rajongókat, és bár kétségtelenül sikeres volt, a mozikasszáknál sem hozta azokat a számokat, amiket vártak tőle. A gyengébb szereplés egyik okaként sokan Beeban Kidron rendezőt nevezték meg, aki nem tudta meggyőzően továbbvinni elődje, Sharon Maguire munkáját, így logikusnak tűnt a lépés, hogy ha már készül harmadik rész, azt a fergetegesen sikeres első film direktora készítse, és ez szerencsére így történt. Az azonban kétségtelenül furcsa és némi magyarázatra szoruló lépés, hogy ha már 2013-ban kijött egy harmadik BJ könyv Bolondulásig alcímmel, miért nem abból készült el a harmadik film.

Hugh Grant mindent megkavart

A döntésnek főképp technikai okai voltak, nevesen az, hogy bárhogy győzködték, Hugh Grant – aki a témáról bővebben mesélt egy évvel ezelőtti interjúnkban – nem kért egy harmadik Bridget Jones filmből, bár mindezt elegánsan, a többieknek sok szerencsét kívánva tette. Márpedig a harmadik könyvben (SPOILER KÖVETKEZIK!)

…Bridget megözvegyült, mivel Mark Darcy figurája egy balesetben meghalt, márpedig azt már nem viselte volna el a rajongótábor, hogy mindkét fontos férfikarakter eltűnjön a főhős életéből. Így nem volt más választás, vissza kellett valahogy kanyarodni Mark Darcyhoz, és visszahozni őt az élők sorába, ahogy kellett mellé egy új csábító is, hiszen Bridget Jones történeteihez szervesen hozzá tartozik, hogy sosem tud választani a felkínálkozó lehetőségek közül.

Renée Zellweger és Colin Firth a film egyik jelenetében
Renée Zellweger és Colin Firth a film egyik jelenetében

Colin Firth szerencsére örömmel tért vissza, az új pasi szerepét pedig egy igazi romkom veterán, a magyar nézőknek főképp a Grace klinikából ismerős, fájdalmasan jóképű Patrick Dempsey vállalta el, aki a filmben egy vagány milliomost alakít. Firth elismerően nyilatkozott az új konkurenciáról, ugyanis míg a Hugh Grant által alakított Daniel Cleaverben az volt az idegesítő, hogy nyilvánvaló módon egyáltalán nem illett Bridgethez, addig a Dempsey által játszott Jack Qwant (micsoda név!) egy végtelenül aranyos, már-már tökéletes fazon, akire Darcy joggal lehet féltékeny.

Három befejezést forgattak a filmhez

A 2010-ben játszódó történet szerint 43 éves korára Bridget ismét szingli, ám váratlanul megtudja, hogy teherbe esett. A gond csak az, hogy nem tudja, ki lehet gyermekének apja. Vajon régi nagy szerelme, Mark Darcy az, vagy a sármos milliomos, Jack Qwant?

A hír természetesen a két férfihoz is eljut, akik sajátos vetélkedésbe kezdenek a nő kezéért. Bár a történet egy részében főhősünk terhes – ezt bizonyítja az a néhány nagy hassal készített fotó is, amit a forgatáson lőttek a lesipuskás fényképészek, ráadásul már a szülés pillanatairól is készültek lesifotók –, Renée Zellweger ezúttal nem érezte szükségét annak, hogy meghízzon legendás szerepe kedvéért. A korábbi filmekhez ugyan szervesen hozzátartoztak Bridget súlyproblémái, Sharon Maguire rendező szerint itt volt az ideje úgy bemutatni őt, hogy végre elérte a hőn áhított álomsúlyát, de a szívügyek terén továbbra is ugyanolyan ügyetlen, ahogy azt megszokhattuk.

Patrick Dempsey és Renée Zellweger
Patrick Dempsey és Renée Zellweger

A terhes hasat bizonyára a jelmezesek oldották meg egy kispárnánál azért valamivel kifinomultabb technikával. Azt pedig, hogy ki lesz a gyermek apja, még a stábtagok sem nagyon tudják. Háromféle befejezést forgattak a filmhez, és csak a vágószobában dől el, hogy melyiket használják majd.

Már csak 8 hónapnyit kell aludni

A forgatást tavaly októberben kezdték, főképp Londonban dolgoztak, de a Glastonbury helyszínén is látták a stábot. Néhány lesifotóból egyesek azt a következtetést is levonták, hogy a sztori nagy része karácsony környékén játszódik, de ez egyelőre csak elmélet. A cikk megjelenése idején a film már dobozban pihen, illetve javában végzik az utómunkálatait, hogy elkészülhessen a szeptemberi világpremierre. Az önmagára ismét hasonlító Renée Zellweger ezt nyilatkozta a nagy eseményről:

Imádom ezt a figurát. Szeretek történeteket mesélni arról, hogy milyen nőnek lenni az élet különböző szakaszaiban. Úgy gondolom, hogy fontos volt filmet készítenünk arról a szakaszról is, ahol most Bridget tart az életében.

Reméljük, mi is hasonlóan fogjuk gondolni a szeptemberi premier után.

Megnézem
Összes kép (1)

Kattints a galériára, a forgatáson készült képekért!

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top