nlc.hu
Sztárok
Meglepő dolog derült ki Szabó Istvánról és Nemes Jeles Lászlóról

Meglepő dolog derült ki Szabó Istvánról és Nemes Jeles Lászlóról

Szabó István 1982-ben nyert Oscar-díjat A Mephistóval. Nemes Jeles László pedig 2016-ban a Saul fiával. Meglepő összefüggés derült ki róluk.

Magyarország három Oscar-díjjal büszkélkedhet. Az első Oscart Rófusz Ferenc nyerte el 1981-ben A légy című animációs filmjével, aztán Szabó István a Mephistóval, majd pedig Nemes Jeles László 2016-ban.

Meglepő, hogy Szabó István és Nemes Jeles László, természetesen másik évben, de  ugyanabban a hónapban és napon születtek, Szabó István 1938. február 18-án, Nemes Jeles László pedig 1977. február 18-án.

Meglepő dolog derült ki Szabó Istvánról és Nemes Jeles Lászlóról

“Abszolút látható az összefüggés az elért siker és a születési adatok között. Nemes Jeles születési adatait és névszámait  egy ideje már elemeztem, és egyértelmű, hogy sorsszámaik nagyon szerencsések. Nemes Jeles születési számainak összege 1+9+7+7+2+1+8, vagyis összesen 35, amit ha szintén összeadunk, nyolcat kapunk. Ez a teremtőerő, a művészi önkifejezés egyik száma, de ha mindkettejük születési évét vesszük alapul, akkor is legtöbbször a legmagasabb szellemi szám jön ki, a kilences, ami a művészi kifejezőképesség vonalának csúcsszáma” – mondta el a Blikknek Kiss Zoltán Zéro numerológus.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top