Szabadidő

Oscar 2016: nyert Nemes Jeles László filmje, a Saul fia – videó

Nemes Jeles László Saul fia című filmje történelmet írt: 34 év után ismét van Oscar-díjas magyar filmünk, ugyanis az Akadémia szavazói a tavaly óta töretlen sikerű magyar drámát találták az év legjobb idegen nyelvű filmjének.

A Saul fia az év egyik toronymagas esélyeseként érkezett a Los Angeles-i Dolby Theaterbe, egy nappal az Oscar előtt ráadásul megnyerték az Independent Spirit Awards díjat is. Így nem mondhatnánk, hogy meglepetést okozott, amikor Sofía Vergara színésznő

Nemes Jeles Lászlót szólította színpadra, hogy átvegye a legjobb idegen nyelvű filmért járó Oscar-díjat.

Oscar 2016: nyert Nemes Jeles László filmje, a Saul fia

“Az emberiség legsötétebb óráiban is talán van bennünk egy belső hang, ami lehetővé teszi, hogy emberek maradjunk” – mondta beszédében Nemes Jeles László, aki Magyarországnak külön megköszönte, hogy finanszírozta a filmet. Ezen kívül külön említette Röhrig Gézát, a stábot és az amerikai forgalmazó, a Sony Pictures Classics vezetőit.

Ahogy Nemes Jeles László a Golden Globe-díj utáni magyarországi sajtótájékoztatón elmondta, a film készítésekor álmodni sem mert Golden Globe-ról vagy Oscarról. A film nemzetközi sikere és a Sony Pictures Classics amerikai forgalmazó kampánya megtette a hatását, így Szabó István Mephistója után újra van Oscar-díjas magyar nagyjátékfilmünk.

Olvasd el összefoglalónkat: Leonardo DiCaprio és a Saul fia is Oscar-díjas, Lady Gaga és Stallone elbukta a szobrot

Megnézem
Összes kép (1)

Olvasd el, a Saul fiáról írt kritikánkat!

Olvass még az Oscarról!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top