nlc.hu
Sztárok
Gesztesi Károlyt megint részegen látták

Gesztesi Károlyt megint részegen látták

Annak ellenére, hogy nyílt levélben fogadta meg, többet nem iszik, most mégis részegen dülöngélt egy rendezvényen a napokban. A Hit Gyülekezetének lelkésze szerint azonban még semmi sincs veszve.

Úgy tűnik Gesztesi Károly a borról ugyan letett Isten kedvéért, a többi alkoholtartalmú italtól egyelőre nem sikerült megszabadulnia. A BEST magazin szerint egyelőre ugyanis nem ő áll nyerésre. A színészt megint egy társasági rendezvényen látták részegen: whisky és pezsgő volt a társa, szomorú látványt nyújtott, ahogy a járás és a beszéd is nehezére esett.

Gesztesi egy belvárosi szálloda céges szülinapi partijának volt a vendége, ahol egymás után vette el a pezsgőspoharakat a pincérek tálcájáról. A színész eleinte csak vígan anekdotázott, de látszott, hogy egyre jobban elázik. Végül pedig még a mikrofont is elkérte, de a magazin beszámolója szerint nem igazán volt értelme annak, amit mondott. El is vették tőle a mikrofont, ő pedig megszégyenülve, dülöngélve arrébb vonult – írja a magazin.

Gesztesi Károlyt megint részegen látták

Korábban Gesztesi Károlyról kiderül, hogy a Hit Gyülekezetének tagja lett, levélben írt fogadalmat Németh Sándornak, amiben megköszönte, hogy mellette áll, és segít neki a poharat félretenni, ráadásul mentora is lett Gera Zoltán személyében.

“Hiába építesz fel 53 éven keresztül egy életet, elég, ha egyszer hozol egy rossz döntést, ami miatt elindulsz lefelé a csúszdán. És onnan borzasztóan nehéz visszakapaszkodni” – mondta a Bestnek Gesztesi Károly keserűen, ennek ellenére lelkésze nem mondott le róla, szerinte nem menthetetlen a helyzet.

Gesztesi Károlyt megint részegen látták

“Károlynak kerülnie kell a hasonló partikat, ez a legfontosabb. Két nappal azután, hogy elázott, találkoztam vele, és tele volt életörömmel.” – mondta a lelkész, aki azt is elárulta, valóban nem félti a színészt, akit Gera is támogat, és mivel Gesztesi felnéz rá, nincs mitől tartani. Az is kiderült, hogy a színész hamarosan megint Izraelbe utazik, hogy kisebbik fiaival felkeresse a bibliai helyszíneket.

A lelkész szerint egyébként hosszú küzdelem vár Gesztesi Károlyra, ők azonban mindvégig mellette lesznek.

“Károlyt a színházakban most nem látják szívesen, mert félnek tőle, hogy csődöt mond. Való igaz, elfáradt, kimerültséggel küzd, ami a művészeknél gyakran előfordul. De képes rá, hogy kijöjjön a nyomorúságból, és ő hisz benne, hogy hamarosan újra színpadra léphet, és örömet okoz az embereknek. Ha pedig megbotlik, mi akkor is mellette leszünk, nem hagyjuk magára!”

Gesztesi Károlyt megint részegen látták

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top