Sztárok

Damu Edinát megverték a nyílt utcán

Damu Edina, Damu Roland nyolcadik hónapban lévő terhes felesége ismét megszökött, de most állítólag a nyílt utcán verte meg két idegen férfi.

Már az orvosok és a család sem tud mit kezdeni Damu Edinával, akinek édesanyja szerint zárt osztályon lenne a helye – írja a Blikk. A napokban Damu Roland terhes felesége ismét megszökött. A lap úgy tudja, hogy a nő egy ideje nővérénél lakik, ahol könnyebben tudnak rá vigyázni, de egyik éjszaka ismét az utcán kóborolt, és azt állítja, két férfi súlyosan bántalmazta.

“Sajnos Edinám nem bírta ital nélkül, és hazament egy nagy veszekedés után. Péntek hajnalban azzal hívott fel, hogy kiment cigarettát venni, és két férfi megverte az utcán. Hallottam a hangján, hogy megint ivott” – panaszolta a Blikknek Edina anyja, Ica néni, aki kórházba vitette lányát.

“Kijöttek az érdi rendőrök, csakhogy nem tudtak bemenni a kapun. Végül az orvosi ügyelet bejutott, sérülten, fűfoltos nadrágban találták a kövön fekve, mentők vitték kórházba. Most végre felvették a szülészeti osztályra, de Edina ezt is elutasította, pedig zárt osztályon kellene őrizni, ott lehetne megóvni az életét! Attól félek, hogy szokása szerint elkóborol, és az utcán jön rá a szülés. Akkor pedig nemcsak a baba, de az ő élete is veszélybe kerül” – mondta aggódva az asszony, aki azonban már nem biztos abban, hogy Damu Roland felesége igazat mond, és valóban megverték, vagy csak elesett részegen. 

Mint korábban megírtuk, Damu Roland várandós felesége az utóbbi hónapokban rengeteget fogyott, édesanyja szerint veszélyben forog az élete és a babáé is. Damu Edina egyébként nemrég kibékült férjével, aki ott szeretne lenni a szülésnél.

Damu Edinát megverték a nyílt utcán

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top