A Bors számolt be arról, hogy Azurák Csaba szűrét, aki a tervek szerint ősztől új műsort kap, egyik napról a másikra kitették az irodájából, és íróasztalostul felköltöztették a harmadik emeletre, ahol szinte alig találkozik kollégáival.
“A dolog azért érdekes, mert a hírigazgatóság az elsőn van, Azurák Csaba a harmadikon nem találkozik a kollégáival, gyakorlatilag teljesen elszigetelődött” – mondta a Borsnak egy informátor, aki hozzátette, hogy akár a szomszédos Uzsoki kórházból is intézhetné a dolgait Azurák Csaba, annyira elszigetelték.
A Bors úgy tudja, hogy a korábban vicces bakit vétő Azurák Csaba szobája egy percig sem maradt üresen, a helyére Gönczi Gábor költözött be, eddig azonban példátlan dolog volt a televízióknál, hogy egy hírolvasó saját szobát kapjon.