Sztárok

Hajdú Péter plázát akar építeni

Korábban Hajdú Péter és Sarka Kata is tiltakozott a Budaörsre tervezett lakópark ellen, de már nem teszik. Kiderült, hogy éppen ők építenék a lakópark melletti plázát.

Négy éve utcára vonultak a törökbálintiak, hogy meghiúsítsák egy lakópark építését. Köztük volt akkor Hajdú Péter és felesége, Sarka Kata is, hogy felszólaljanak: ők sem akarják, hogy törökbálinti szomszédságukba felhúzzanak egy hatalmas lakóparkot, mert akkor elvész a település kertvárosi jellege. Most újra előkerült a lakópark építésének kérdése, amit a helyiek többsége továbbra sem szeretne, ráadásul egy pláza is épülne mellé.

Talán meglepő, hogy a pláza építtetője pont Hajdú Péter és a felesége lenne, akik tavaly közös céget alapítottak, hogy ötven százalékban birtokolják azt a vállalkozást, amely egy háromszintes, hatalmas bevásárlóközpontot építtetne az elképzelés szerint a lakóparkhoz – írja a Bors. A lapnak birtokába jutott a tükörhegyi pláza vázlatterve. A méretek tekintélyesek: az alapterület több mint nyolcezer négyzetméter, a benne lévő CBA 510 négyzetméteres. Fitnesz­terem, patika, játszóház, butikok, minden helyet kapna a plázában, ahol kényelmesen parkolhatnak majd a vásárlók, mert szabadtéri parkoló és kétszintes mélygarázs állna majd rendelkezésükre. Jogi szakértőnk szerint nem egyszerű engedélyeztetni egy ilyen építményt, mert négyszáz négyzetméternél nagyobb bruttó alapterületű kereskedelmi építmények építésének engedélyéről egy erre felállított bizottság dönt.

Korábban tiltakozott ellene, most plázát épít Hajdú Péter

“A tervek szerint Törökbálinton épül egy nagy lakópark a jövőben, amelyhez különböző szolgáltató létesítményeket is ki kell alakítani, ezt azonban a kivitelező nem vállalta. Tulajdonképpen erre szerződtünk le mi. Egy kisebb plázát, vagy ha úgy tetszik, bevásárló-, szolgáltatóközpontot építünk. Tükörhegyen nincs posta, bank, fodrász, elsősorban ilyen dolgokban gondolkodunk” – nyilatkozta a Showtime házigazdája, Hajdú Péter, akit arról már nem sikerült megkérdeznie a lapnak, hogy mi a helyzet azzal, hogy korábban ők is tiltakoztak az építkezés ellen.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése